10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaEurópa egyik legmodernebb könyvtára a miénk

Európa egyik legmodernebb könyvtára a miénk

Az egymillió könyvtári dokumentum költöztetése után szerdán ünnepélyes keretek között átadták a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont épületét. A Pécsi Tudományegyetem hivatalos tanévnyitójával egybekötött ünnepségen dr. Bódis József nyáron munkába állt egyetemi rektor szimbolikusan egy megújulási folyamat első állomásának nevezte a ház átadását.

Az ünnepélyes házavatóval egybekötött ünnepi szenátusi ülésén az egyetem vezetője kiemelte, hogy az universitas életében történelmi pillanat egy szimbolikus, új kezdetet is jelent. „A mai helyzetben nem lehet más stratégiai cél, mint erkölcsileg megújulni, rendezni sorainkat, a gazdasági stabilitást megszerezni, bekerülni, bent maradni az ország első öt legjobb egyeteme közé. Sok tekintetben ott vagyunk, sok tekintetben még fejlődnünk kell. Ha közösen tudunk tenni a célok érdekében, akkor a siker sem marad el” – mondta az intézmény vezetője.

Hargitai János, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke és a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont konzorcium vezetője beszédében reményét fejezte ki, hogy a Tudásközpontba sokan járnak majd. „Szeretnénk a belvárosi üzletközpont méltó konkurenciája lenni, s igazi kultúrplázaként működni” – mondta, hozzátéve: az új könyvtárban eltölteni egy napot nemcsak kellemesebb, s hasznosabb, de olcsóbb időtöltés is lesz.

Páva Zsolt polgármester beszédében a város és az egyetem, valamint a könyvtár szoros kapcsolatáról beszélt. Utalt rá: egyik sem lenne, lehetne sikeres önmagában a másik két szereplő nélkül. A városvezető szavait követően Mayer Mihály, a Pécsi Egyházmegye püspöke megáldotta az épületet, melyben a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár, a Pécsi Tudományegyetem Központi Könyvtára, valamint az egyetem jogi és közgazdasági szakkönyvtárának húsz polc-folyókilométernyi anyagát helyezték el.

A ház első emeletén a megyei-városi könyvtár szépirodalmi és nyelvészeti könyvei, a másodikon a központi könyvtár tudományos gyűjteménye, a harmadikon a jogi és közgazdasági szakkönyvtár, a negyediken pedig a megyei-városi intézmény zenei és gyermekrészlege kap helyet.

Az október 22-től használható könyvtár integrált elektronikus rendszerének segítségével az olvasók önállóan, könyvtáros segítsége nélkül is kölcsönözhetnek majd könyveket. Az új házban az éttermet-kávézót, a kaptárt, a tetőteret bárki látogathatja, ám az olvasótermekbe és a szabadpolcos helyiségekbe csak a tagok léphetnek be.

Az új létesítményben a ma ismert egyik legmodernebb digitalizáló rendszer is megkezdi működését. A könyvszkenner segítségével komplett köteteket lehet a számítógépek számára is megjeleníthető formába másolni, ezzel pedig a tudásanyag későbbi gyors kereshetőségét megteremteni.

A komplexum felépítésének célja nemes: az európai uniós szakmai követelményeknek megfelelően a város és a régió lakosságának információs és dokumentumigényét szolgálja majd, valamint alkalmas lesz közösségi, kulturális és szabadidős programok befogadására is. A megvalósuló új könyvtárat épületi adottságai és korszerű felszereltsége alkalmassá teszik a lakosság eddiginél szélesebb körének kiszolgálására.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő