11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKultZónaFilmzenei központ lehet Pécs

Filmzenei központ lehet Pécs

A Dél-dunántúli Kulturális Ipari Klaszter hétszáz tagot számlál, s rendkívül széles körű ernyőszervezetként a régió ipari vállalkozásait, intézményeit szervezi hálózatba. A klaszter irányítói szerint a filmzene fővárosa lehet Pécs a megépülő konferencia- és koncertközpont segítségével.

Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara titkára, a klaszter elnöke elmondta, az a feladatuk, hogy a Pólus-programon belül a kreatív ipart erősítsék. Többek között a kamara közreműködésével alapítják meg a kilenc pécsi kesztyűs céget tömörítő klasztert, s iparművészek segítségével megpróbálják feléleszteni ezt a pécsi hagyományos termékgyártást. Az Európai Unió is felismerte, hogy ezeket az ágazatokat fejleszteni kell – mondta.

A szerveződés projektcégeket is létrehozott, így például a Dél-dunántúli Regionális Filmalap Nonprofit Kft. rendezi a CinePécs Nemzetközi Filmfesztivált.

A Filmalap Kft. ügyvezetője, Keresnyei János elmondta, az Európai Parlament is zászlajára tűzte a kulturális ipar támogatását, fejlesztését, s a jövő húzóágazataként jelölte meg azt. A Filmalap új tulajdonosa júniustól az iparkamara lesz, demonstrálandó, hogy az audiovizuális ipar fejlesztése: gazdaságfejlesztés – mondta. Hozzátette: bár jelenleg nem forgatnak filmet Pécsett, de várhatóan többre is sor kerül idén. Ugyanakkor a megnyíló koncertközpont adottságait kihasználva a filmzenei központ alakulhat ki Pécsett.

A klaszter tagjai továbbá 2006-ban megalapították a Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft.-t, melynek célja a kétkötetes Pécs Lexikon megjelentetése.

A klaszter és Pécs önkormányzata együttműködésében valósul meg a „Creative Cities” (Kreatív városok) nemzetközi projekt, amelyben Lipcse, Gdansk, Genova, Ljubljana vesz részt. A projekt célja egy nemzetközi hálózat kiépítése, amellyel elősegíthetik a munkahely-teremtést, illetve dolgozók képzését. Az European Accents in Perm program célja, hogy az orosz Perm, a német Duisburg, illetve Pécs kulturális intézményei, kulturális életének szereplői között szoros kapcsolat alakuljon ki. A program során a városok bemutatkozására, tapasztalatcserére, képzésekre is lehetőség nyílik.

A Baross Gábor programban innováció menedzsment- és projekt menedzsment-képzéseket, tanácsadásokat nyújtanak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő