Habfodornyi létünk titkai – kiállítás

Itt minden a télről szól, s az elmúlásról. Meg a fájdalomba oltott reményről, élők és holtak tiszteletéről. Úgy is lehet a halálról beszélni, ahogy Richter Sára teszi, ez a felettébb érzékeny, de edzett lelkű textilművész, akinek legújabb munkái most a Parti Galériában láthatók, az évszakok múlásával együtt lélegző, egy esztendőt átfogó, Változások nevű kiállítás-sorozat záró eseményeként.

hirdetés

Szemérmesen kezeljük, pedig közös témánk. Az élettel kapjuk. Mert aki megszületett, egyszer meg is hal. Legalábbis fizikálisan. S ,,a nem ismert tartomány, melyből nem tér meg utazó”: örök titok; hit, kétely és remény övezi. Filozófiák, vallások, s a művészet egyik alapkérdése is ez.

A Parti Galéria tavaly indított kiállítás-sorozata arra ad lehetőséget, hogy az évszakok változásával összhangban gondolkodjunk el ember és természet kapcsolatáról, s persze önmagunkról. Ha tél, akkor elmúlás, dermedtség, csontig hatoló fagy – és sok minden más.

Richter Sára textilművész különös hangulatú világot teremt a Mária utcai magángaléria hófehér terében. Varázslatos, misztikus, de nyersen szókimondó is, miként költői és filozofikus mélységekben megmerítkező, ugyanakkor szívbemarkoló, s egyben terheinktől is megszabadító. Szövött faliképein kezek, fejek, madarak, virágok. Itt Madonna-szerű ábrázolás, ott a galamb képében megjelenő Szentlélek, másikon egy holdbéli táj rajzolódik ki. Visszatérő motívuma, a kéz, sokféle: imára kulcsolt, fájdalmasan megadó, megváltást remélő is tud lenni. Összeköt életet és halált, jelenlévőt és elporladót.

Egy óriási vászonlepelre a művész rengeteg fotót sorakoztat egymás mellé, olyan felvételeket, melyeket ő maga sírokon található arcképekről készített. Ifjak és idősek, nők, férfiak, gyerekek, katonák szövik itt az emlékezet fonalát. S az elmosódó portrék között felbukkan egy parányi csipke, hímzett terítő vagy ruha régmúltat idéző, személyes darabja is.

Richter Sára kézzel varrt, applikált párnái ugyancsak sorsokról regélnek. Minél alaposabban vesszük szemügyre őket, annál többet árulnak el titkaikból. Hímzett könyvecskéi pedig irodalmi ihletésű önvallomások. Vászonlapjaikon Nemes Nagy Ágnes, Orbán Ottó, József Attila, Szilágyi Domokos, Lorca és legfőképpen Weöres Sándor sorait megannyi apró, személyes kincs (gombok, tükrök, kulcsok, medálok, virágok) és hímzett portrék teszik teljessé. S noha nyilvánvalóan alkotójuk lelkéből szakadtak ki épp ezek az idézetek, aki fellapozza őket, ugyancsak a sajátjának érzi valamennyit. Hisz kit ne érintenének meg Weöres Sándor szavai: ,,Isten gondol öröktől fogva téged. / Elméjében léted mint szikla áll. / Mi ehhez mérve habfodornyi élted? / És mit változtat rajtad a halál?”

A téli napfordulón nyílt meg e kiállítás, azóta van, aki többször is felkereste. Nem ritka, hogy könnyes szemmel állnak meg egy-egy műtárgy előtt. A régmúlt sebei is felszakadnak. A háborúban megsérült katonáknak például egy olyan könyvecske állít emléket, afféle ereklyetartóként, amelybe a versidézet mellé egy igazi térdkalács-csont darabját applikálta a művész. S még e tény tudatában sem érezzük azt félelmetesnek, oly meghatóan hozza közel a témát.

A Változások-sorozat egyes kiállításai finom átmenettel adták át helyüket a következőnek. Az őszből így maradtak itt Füzesi Heierli Zsuzsa csontig csupaszított, lenyűgöző szerkezetű kerámiái, újdonságként pedig
Rádóczy Bálint videofilmje kapott helyet a tárlaton, amely költői módon dolgoz fel téli természeti képeket.

A tárlat a tervezettnél tovább, április 26-ig tart nyitva a tárlat, s minthogy határainkon túl is híre ment e sorozatnak, május 15-től Magyarkanizsán, július 15-től Szabadkán, decemberben várhatóan Brüsszelben is bemutatják a teljes, mind a négy évszakot magába foglaló anyagot.