Jelentős érdeklődés az Alfons Mucha-kiállítás iránt

Komoly az érdeklődés a baranyai megyeszékhelyen a szecesszió egyik legjelentősebb és legérdekesebb képzőművészének tartott Alfons Mucha (1860-1939) művei iránt, amelyekből szombaton nyílik kiállítás a Pécsi Galériában.

Gamus Árpád, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. képzőművészeti divízióvezetője a megnyitót megelőző pénteki sajtóbejáráson az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy az elmúlt napokban őt és a galériát is sokan hívták telefonon a tárlattal kapcsolatban, így bíznak annak sikerében.

Megjegyezte, hogy a kiállítás negyedmilliárd forintra biztosított anyaga már a múlt héten megérkezett, a szakemberek pénteken az utolsó simításokat végzik, hogy a szombaton 17 órakor kezdődő megnyitóra minden kép a helyére kerüljön.

Gamus Árpád korábban az MTI-nek elmondta: a galéria Széchenyi téri kiállítótermében augusztus 26-ig látogatható tárlat a grafika mestereként is emlegetett cseh művész száz alkotásával, köztük elemzéseivel, kréta- és ceruzarajzaival, valamint festményeivel ismerteti meg az érdeklődőket.

Hozzátette: a művek a Mucha művészete iránt rajongó cseh orvos, Zdenek Trímal magángyűjteményéből származnak és olyan különleges, eddig kevés helyen látott alkotásokat is felvonultat, amelyeknek köszönhetően nyomon követhető a művész fejlődése, magas fokú művészetének kiteljesedése. A képeket Pécsről egy két és fél éves távol-keleti kiállítás-sorozatra viszik.

Gamus Árpád utalt arra, hogy Alfons Mucha másfélszáz művét 2010-ben, az Európa Kulturális Fővárosa program keretében már megismerhette a pécsi közönség. A galéria akkor három cseh múzeum, a Magyar Képzőművészeti Egyetem könyvtára és egy magángyűjtő révén litográfiák, könyvillusztrációk, kiadványok mellett azokat a fotókat is bemutatta, melyeket a mester maga készített fotómodelljeiről. A tárlat iránt bel- és külföldről egyaránt nagy volt az érdeklődés, több mint hétezer fizető látogatót vonzott.

Hirdetés