Jön a negyedik junior POSZT-fesztivál!

Idén már a negyedik alkalommal rendezik meg a Pécsi Családi Színházi Fesztivált. A nemzeti színház által szervezett, nyolcnapos programsorozat nagy népszerűségnek örvend a látogatók körében, idén is telt házra számítanak.

A Pécsi Nemzeti Színház idei évada május 27-én a Játszd újra, Sam! című vígjáték előbemutatójával ér véget, azonban két nap múlva, május 29-én a hagyományos Színház téri Gyermeknappal veszi kezdetét a Családi Színházi Fesztivál.

Csütörtökön Páva Zsolt polgármester és Rázga Miklós, a teátrum igazgatója ismertette a június 5-ig tartó fesztivál műsorát. A nyolc nap során 13 társulat vendégszerepel Pécsen, összesen 19 előadást láthat a nagyérdemű.

családi színházi fesztivál, hl03

Rázga Miklós szerint a fesztivál mottója a “Fókuszban a gyerekek” lehetne, hiszen a rendezvény fő célcsoportjáról, a családról elsősorban a gyerekekre asszociálunk, s a programsorozat főként a kicsiket szólítja meg.

– Az elmúlt öt évben szerencsére gomba módra szaporodtak a családi bemutatók Pécsen, ebben mi élenjárók vagyunk. Az idei program még szélesebb, mint eddig, hiszen a nagyszínházban ténylegesen igazi családi előadásokat fogunk tartani. Pécsen megvan mind a feltétel, mind az igény arra, hogy minél színvonalasabb műsorokkal szolgáljunk a nézők számára.

Páva Zsolt úgy fogalmazott, hogy a feltételrendszer és az igény mellett szintén fontos, hogy van-e megfelelő akarat arra vonatkozóan, hogy Pécsen jó színház működhessen.

– Az elmúlt öt év jól példázza, hogy a pécsi teátrum minden tekintetben meg tudott újulni. A közgyűlés egyhangú döntése értelmében a következő öt évben is az eddigi vezetés irányíthatja a színházait, s kívánom, hogy az újító szellemiség továbbra is meglegyen a társulat életében – fogalmazott a városvezető, aki hozzátette, hogy a programsorozat után, a POSZT lezárultával elkezdődik a színházépület felújítása, ami tovább erősítheti a társulat munkáját.

A mintegy 20 millió forintos költségvetésű fesztiválra – amelyet különböző pályázati forrásokból és a jegybevételekből finanszíroznak – az országhatáron túlról is érkezik fellépő a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata személyében. Jegyek 2016. április 5-én 10.00 órától igényelhetők.

Program:

Hirdetés