Kétszer annyi hagymát hoznak a hollandok

A magyarországi hollandok idén is meglepik a pécsieket egy kedves ajándékkal: míg 2009-ben és 2010-ben sikerült valamivel több mint 33 ezer virághagymát átadni, idén kétszer annyi holland hagymát ültetnek be a pécsi zöld területek földjébe – tudatta a kezdeményezés ötletgazdája Simon Wintermans.

Mint a Pécsett élő németalföldi művészettörténész rámutatott, az akcióval „a magyarországi hollandok szeretnék egy pozitív gesztussal megköszöni a magyar vendégszeretetet, továbbá mindenkinek egy kis örömet okozni ezekben a sokszor gondterhelt napokban.”

Október 2-án, vasárnap 15 órakor kezdődik a már hagyományos átadási ceremónia a Szent István téren. Páva Zsolt, Pécs polgármestere Leo Linscheertól, a holland kulturális attasétól veszi át a pécsiek nevében veszi a hagymákat, amelyből egy pár darabot szimbolikusan el is ültetnek.

Majd – tette hozzá Wintermans – szokás szerint ingyen kóstolhat meg a publikum néhány holland finomságot. Ez alkalommal holland gouda sajt, stroopwafeltjes (delikatesz süti), öreg és fiatal genever (búzapálinka), erwtensoep (felesborsó-leves) és a már nagyon sok pécsi által megkóstolt holland poffertjes (mini palacsinta) lesz terítéken.

Az idei alkalom újdonsága, hogy idén fekete tulipánhagymához is hozzájuthatnak az azt igénylők „egy kis Tulipécs támogatásért cserébe”. De ingyen is lehet hagymát hazavinni, hiszen a szervezők fapapucs futóversenyt is rendeznek, s  a győztes nyereménye száz darab tulipánhagyma.

Hirdetés

Comments are closed.