12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKultZónaKoncz Zsuzsa 37. lemezét készítette el

Koncz Zsuzsa 37. lemezét készítette el

Negyvenegy éve annak, hogy megjelent Koncz Zsuzsa első albuma; az egykor a Ki mit tud?-on feltűnt énekesnő most kiadott lemeze már a 37. a sorban, ezzel valószínűleg csúcstartónak számít Magyarországon.

A 37 című anyag megjelenése is mutatja, hogy Koncz Zsuzsa aktív előadó, ugyanakkor az énekes 2002 óta nem adott ki pop-rock stúdióalbumot, legutóbb tavaly egy válogatást készített legjobb koncertfelvételeiből, előtte pedig versfeldolgozás-lemezzel jelentkezett.

„Ez a lemez is sokáig érett, hiszen az előkészületek már 2008-ban megkezdődtek, ám az első lendület valahogy megtört. Idén végre sikerült újra összetrombitálni alkotótársaimat és fordulatos stúdiómunka után úgy érzem, valami fontos és az eddigi pályához méltó dolog született” – jelentette ki Koncz Zsuzsa a CD keddi budapesti sajtóbemutatóján, amelynek elején Halász Judit méltatta barátnőjét.

Az album Koncz Zsuzsától meglepően hosszú (66 perc), ennek ellenére sokszínű, dinamikus; az énekesnő megmutatja azt is, hogy a tőle eddig nem megszokott rockos hangvétel sem idegen tőle. A szerzők közül ezúttal is főszerep jutott Bródy Jánosnak, aki a 16 dalból kilenchez írt szöveget és/vagy zenét.

A szövegek között vannak visszautalások korábbi dalokra, a Volt egy jó napom viszont például egy áramszünet jó oldalát mutatja meg. Négy dal zenéjét Lerch István készítette, kettőt-kettőt jegyez Tolcsvay László, Bornai Tibor és Cipő (Bódi László), egyet-egyet Gerendás Péter és Závodi Gábor, utóbbi irányította a felvételeket saját stúdiójában.

A szövegírók között egy-egy verssel két költő-író, Karafiáth Orsolya és Tóth Krisztina is szerepel; mindketten közreműködtek Koncz Zsuzsa 2006-ban megjelent versfeldolgozás-lemezén, az Egyszerű ez…-en is.

Koncz Zsuzsa csapatában a megszokott arcok mellett nagy visszatérőnek számít Bornai Tibor, a KFT billentyűse-énekese, aki korábban már volt az énekesnő állandó munkatársa, az elmúlt tizenkét év viszont kimaradt.

A Hungaroton által gondozott album záródala egy Leonard Cohen-feldolgozás, a Suzanne, amely szerepelt a kanadai énekes-szerző előtt tisztelgő 2003-as A vendégek című lemezen is.

Az MTI kérdésére elmondta: a múlt héten Gyöngyösön kezdődött új turnéja, amelynek keretében idén Székesfehérvárott, Vácott, Pécsett, Érden, Debrecenben, Szegeden, Győrött, Miskolcon és Szombathelyen is fellép. A koncertsorozat záró állomása 2011. április 9-én a Papp László Budapest Sportarénában lesz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő