Koncz Zsuzsa hangja tölti be az Expo Centert

November 15-én, kedden este hét órakor Koncz Zsuzsa énekesnő ad koncertet az Expo Center Zsolnay-termében.

Koncz Zsuzsával tavaly, ugyanebben az időpontban találkozhatott a közönség az Expo Centerben, „37” elnevezésű nagylemezének bemutatóján. A múlt évi koncert hatalmas sikert aratott – remélhetőleg az idei sem marad el a várakozástól.

Az énekesnő főként egyedi hangjáról és előadásmódjáról ismert. A romantikusabb szerzemények mellett az előadott dalok szövegében nyíltan kimondja véleményét az aktuális társadalomról, annak hibáiról és a tennivalókról. Bár a szocialista politika sok dalát betiltotta, népszerűsége egyre csak nőtt a hazai és a külföldi zenei életben. A hetvenes évek végén megjelent, Valahol című lemezét az évtized albumának választották.

A rendszerváltás előtt és után is sokat koncertezett Németországban, Franciaországban, s más európai nagyszínpadon, emellett Amerikában is többször megfordult. Sorra megnyerte az aktuális versenyeket és fesztiválokat, zenei munkásságát pedig hamarosan nemcsak tapssal jutalmazták.

Pályafutása során tizenkét díjat és kitüntetést kapott, amelyek között ott van a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, valamint a „Francia Becsületrend Lovagja” kitüntetés is.

Czimermann Zsuzsanna írása.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés