5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaLovasiék fellépése zárja a magyar dal napját

Lovasiék fellépése zárja a magyar dal napját

Egerben, a magyar dal fővárosában szeptember 12-én vasárnap, a magyar dal napján hét helyszínen több mint harminc előadó lép fel. A programban valamennyi generáció megtalálja a számára kedves zenei stílust.

A koncertek nulla órakor kezdődnek és 24 órán át tartanak az egri színpadokon, illetve az Egal Klubban, a Minorita templomban, valamint a Bródy Sándor Könyvtárban – közölte Ponyi László, a szervező Egri Kulturális és Művészeti Központ vezetője.

Idén először ítélték oda a magyar dal fővárosa címet; Eger ezt pályázat útján érdemelte ki.

Vasárnap a Kis-Dobó téren régizenei együttesek, az Egal Klubban amatőr zenekarok lépnek fel. Az Agria Parkban a gyerekeknek játszanak, a Rádió Eger Színpadon helyi zenekarokkal találkozhat a közönség, a Dobó téri nagyszínpadon pedig a Csík Zenekar, illetve Presser Gábor és barátai szolgáltatják a zenét. Az utolsó fellépő a Kiscsillag lesz.

A számos kísérőrendezvény egyike az a kiállítás, amely a Bródy Sándor Könyvtárban lesz látható Presser Gábor és egri kortársai címmel. Az egri kötődésű ismert előadók között található Cseh Tamás, Koncz Zsuzsa és Kovács Kati; a többi között az ő munkásságukat mutatják be archív dokumentumok, fotók, képzőművészeti alkotások, hanglemezek és használati tárgyak segítségével.

Mint elhangzott, a magyar dal napjához kapcsolódva Egerben kiválasztották a magyar dal borát, amely Lőrincz Györgynek, a 2009-es esztendő Év Borászának pincéjéből kerül ki. Ugyancsak pályázatot írtak ki a magyar bor dalára, amelyre tizenegy kandidáló közül Huzella Péternek, a Kaláka együttes egykori tagjának szerzeménye lett a befutó. Természetesen ez is hallható lesz a fesztiválon.

Budapesten kívül idén tíz vidéki település ad otthont a magyar dal napja koncertjeinek szeptember 12-én. A kezdeményezés egyik fő célja, hogy az ismert fellépők mellett mindenütt helyi előadók, tehetségek is koncertezzenek. Először állít színpadot Boldog, Debrecen, Mosonmagyaróvár, Salgótarján, Szentendre és Szombathely; országszerte 33 színpadon szólhat vasárnap a magyar dal.

Az először a 2008-as Sziget fesztivál „mínusz egyedik” napján megrendezett magyar dal napja koncertjeire tavaly már országszerte 25 helyszínen mintegy 45 ezren látogattak el.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő