10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKultZónaMa van a magyar dal napja

Ma van a magyar dal napja

Ma van a magyar dal napja; az eseményt már harmadszor tartják meg, Budapest mellett tíz vidéki településen összesen 33 színpadon.

A Presser Gábor által megálmodott rendezvény fő célja, hogy az ismert fellépők mellett helyi előadók, tehetségek számára bemutatkozási lehetőséget biztosítson. A legtöbb program ingyenes. A fővárosban többek között a Zöld Pardonban, a Millenáris Fogadóban, a Budapest Jazz Clubban, a Klubrádió parkolójában, az óbudai Kobuci-kertben, a Hungexpón, a Budavári Művelődési Házban, a Gödör Klubban és a Vígszínházban lesznek programok. Egerben, a magyar dal fővárosában hét helyszínen öbb mint harminc előadó lép fel, köztük Presser Gábor és barátai.

Vidéken Győr, Mosonmagyaróvár, Szombathely, Debrecen, Szentendre, Salgótarján és Zalaegerszeg is bekapcsolódik a magyar dal napjába.

Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál „mínusz egyedik” napján rendezték meg a magyar dal napját, amelyet tavaly óta minden év szeptemberének második vasárnapján tartanak. 2009-ben országszerte 25 helyszínen mintegy 45 ezren látogattak el a programokra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő