Megélni a saját koromat – Lovasi a Kiscsillagról

Bár a legnépszerűbb magyar alternatív rockzenekar, a Kispál és a Borz tavaly nyáron elbúcsúzott a közönségtől, a frontember Lovasi András napjainkban legalább annyira aktív, mint korábban: az egykori Kispál-tagokból is álló csapata, a Kiscsillag Néniket a bácsiknak! címmel nemrég jelentette meg harmadik albumát Lovasi kiadójánál, a Megadó Kiadónál. Az énekes-dalszerző emellett készül Háy Jánossal közös zenés darabja decemberi bemutatójára, és jövőre szólólemezt tervez.

– Korábban a Kispál és a Borz mellett hobbizenekarnak tekintettem a Kiscsillagot, most már nem, de a Kispál folytatásának vagy helyettesítésének sem – mondta Lovasi az MTI-Pressnek. – Az a zenekar sokkal inkább volt 23 éven át az én lírai énem kivetülése vagy dalírói szándékaim összessége, a Kiscsillag viszont kevéssé drámai, egy közös és jó hangulatú munka, örömzenélés eredménye. Jelenleg ez a főzenekar, főleg, hogy egyre inkább építem le a többi dolgomat, bár sokkal kevésbé az én szerzői zenekarom, mint a Kispál volt. Erre az albumra se került rá például legalább három dalom, talán éppen azért, mert túl személyes volt.

Néniket a bácsiknak!

Az énekes-gitáros megfogalmazása szerint alapvetően ez egy férfi-nő lemez, kicsit macsós, amit rögtön az elején a Megjöttünk a nőkért című szám megalapoz.

Mint kifejtette, a dalszerzés a Kiscsillagban úgy zajlik, hogy mindenkinek kötelező módon kipróbálják az ötleteit, aztán az élet eldönti, hogy melyiket dolgozzák ki. A lemezről lemaradt témákat nem dobták ki, néhányat felhasználtak egy Kaposváron bemutatás előtt álló zenés darabhoz, amelyet Lovasi Háy Jánossal együtt jegyez.

 

Arra a felvetésre, mintha a zenén kívül énekstílusa is más lenne, mint korábban, a frontember azt mondta, örül, ha így hallatszik, mert ez azt jelzi, hogy talán nem ismétli önmagát.

– Zenészként mindig valami újra, korábban ki nem próbált dologra törekszem, de kikerülhetetlen azzal szembesülni, hogy nem tudunk kilépni saját korlátaink közül – magyarázta.

– Kérdés, hogy milyen szűkek ezek a korlátok. A Kispál-búcsúkoncert DVD összeállítása kapcsán érdekes volt kezembe venni régi újságcikkeket, kritikákat, és felfedezni, hogy az első lemezünkről milyen lesajnáló módon írtak ugyanazok, akik egy-két évtizeddel később az egekbe dicsérték ugyanazt az anyagot. Ez fordítva is igaz volt: az Ágy asztal tévé (1993) talán még megérdemelte a dicséreteket, de az utána következő két lemez már korántsem volt olyan jó, mégis hozsannázta a sajtó. Aztán a Kispál és a Borz legegységesebb munkája, az 1998-ban kiadott Holdfényexpressz megint nem kapott vállveregetéseket.

Ami az új lemezt illeti, Lovasi szerint még egyetlen Kiscsillag-albumot sem fogadott ilyen jól a közönség, mint a friss anyagot.

– Ennyire egyöntetűen még talán egyik lemezünk sem tetszett azoknak, akik szeretik a zenekart. Nem mondom, hogy nincsenek olyanok, akik fanyalognak, de minket is meglepett, mennyire kedvező az album fogadtatása… Az is nagyon érdekes, hogy a koncerteken megjelent a 30 feletti nézőközönség és párok is jönnek, ez nem volt jellemző eddig – tette hozzá.

 

Ez Magyarország

Az énekes-dalszerző nagyrészt a véletlennek tudja be, hogy a Néniket a bácsiknak!-ra túlnyomórészt gyors számok kerültek, viszont fontosnak nevezte a szerepjátékot.

– Negyvennégy éves vagyok, ebben a korban önirónia vagy hülyéskedés nélkül szerintem nem lehet lemezt csinálni. Egyetlen hiteles utat látok, megélni a saját koromat, nem pedig visszamenni a múltba és megpróbálni egy régi helyzetben jól érezni magam, és látszani valaminek. Érdekes kihívás, sőt egyfajta provokáció humorral kezelni azt, hogy valami végérvényesen elmúlt – szögezte le.

Szavai szerint egyesek azt vetik a szemére, hogy az új Kiscsillag-lemez nem foglalkozik a mai Magyarország közéletével, holott dehogynem: a nyitószámban, a Megjöttünk a nőkértben az énekmondó-kosárlabdaedző, Rátgéber László egyszerűen kimondja: “Sziasztok, itt a Kiscsillag, világhírű, káprázatos mind a négy srác. Kicsit kopottak, de a testük fénylik, és tudják jól, hogy ez Magyarország”.

– Ebben minden benne van. Nálunk az emberek 60-70 százaléka mindent elutasít, ami jelenleg a közéletben zajlik, nem hajlandó abban részt venni, erről nincs mit beszélni – jegyezte meg Lovasi.

Gyerekrajongók

Rátgéber – aki korábban a Fishing On Orfű című slágert énekelte az előző lemezen – most is írt egy dalt, amely koncerteken el is hangzik majd, benne ilyen szöveggel: “I’m in love with a rock and roll star”, de a lemezre már nem került fel, talán a következőre. Az Igen, Uram című szám grunge-os stílusa kicsit a Nirvanát idézi; ez egyébként másik szöveggel is létezik. Két dal a szerelem két különböző oldalát világítja meg: a Tudtam, hogy jönni fogsz a görcsölős, a Szerelem, jó az ironikus megközelítés.

Azt viszont majd valahogy kezelnie kell a Kiscsillagnak, hogy egy népszerű gyerekcsatornán a televízióban több százezer rajongója lett a Zenével a gyermekekért kampány részeként ott látható videoklipnek, az Olajoshordónak.

– Nem a gyerekeket kell meggyőznünk, hanem a szüleiket persze, hogy minél több lemezt vegyenek – mondta nevetve az énekes-dalszerző. Közlése szerint a jótékonysági kampányban való részvétel gesztus volt a részükről.

– Egyébként eszembe jutott, hogy annak idején azt hallottuk a velünk egyidős szülőktől, hogy két-hároméves gyerekeik kívülről fújták a korai Kispál-lemezek dalait. Egyszerű pentaton dallamok, sok bennük az ének, kevés hangszeres szóló, plusz “hülye bácsi énekel” – idézte fel Lovasi.

A most kijött harmadik Kiscsillag-albumnak nincs klasszikus értelemben vett producere. A korábbi két lemezen Tövisházi Ambrussal (Erik Sumo Band, Péterfy Bori & Love Band) dolgoztak együtt, most Bernhard Hahn német hangmérnök, a Szűcs Krisztián-féle The Twist dobosa és Bubenyák Zoltán dzsesszzongorista (aki többek között a Back II Black session zenésze) végezte el a hangkeverést és a mastering munkálatokat.

Bár a feladatot két különböző ember különböző technikai körülmények között látta el, a hangzás mégis egységessé állt össze.

Turné, szólótervek

A Kiscsillagban az énekes, gitáros Lovasi mellett Leskovics Gábor (Lecsó, “főállásban” a Pál Utcai Fiúk frontembere) gitározik, énekel és orgonál, Mihalik Ábel dobol, ütőhangszereken játszik és vokálozik, Ózdi Rezső pedig basszusgitározik. Mind a négyen játszottak valaha a Kispál és a Borzban: Lovasi végig, tehát 1987-től 2010-ig, Ózdi az indulásnál (1987-1988), Mihalik az utolsó időszakban (2007-2010), Lecsó pedig állandó közreműködő volt 1995 és 2007 között, illetve 2010-ben.

A legfurcsább zenészpályát Ózdi futotta be, aki még az első lemez előtt kiszállt a Kispál és a Borzból, civil pályán dolgozott, majd 17 év (!) zenei szünet után lett a Kiscsillag társalapítója.

– Rezső újra zenész akart lenni, és most már csak a zenélésből él. Közülünk talán ő a legkevésbé kreatív, viszont neki van a legjobb zenei ízlése, állandóan túrja a netet az új zenék után – fedte fel Lovasi.

A zenekar már turnéztatja a lemezt, pénteken például Szombathelyen, vasárnap pedig Veszprémben játszik. Budapesten idén már csak egyszer lép fel a Kiscsillag, december 10-én a Barba Negra Music Clubban mutatja be az anyagot a fővárosi közönségnek. A mostani alapvetően klubturné, teljesen saját felépítésű műsorral, saját fénytechnikával, háttérrel, ötletekkel. A zenekar legalább 30-40 ilyen, díszlettel, meglepetésekben bővelkedő, dramaturgiailag felépített műsort tervez, de februárban várható öt-hat akusztikus fellépés is.

– Ez a Kiscsillag rocklemeze, a következő, a negyedik korong kísérletezőbb lesz, hangzásában sokkal kevésbé gitárcentrikus – vetítette előre Lovasi, aki még ez előtt szólólemezt is tervez (első ilyen anyaga, a Bandi a hegyről 2001-ben jelent meg). – Terveim szerint márciusban ülök neki a szólóanyagnak, három-négy dal már készen van, de két-három régi ötlethez is hozzá szeretnék nyúlni. Szabó Attilával, a Csík Zenekar prímásával is dolgozunk már néhány dalon, évek óta ismerjük egymást és az első szólólemezen is közreműködött. Van a fejemben továbbá egy sztorizós, egy szál gitáros önálló est gondolata is.

Zenés darab Kaposváron

December 9-én mutatják be a kaposvári Csiky Gergely Színházban Háy János és Lovasi András – a teátrum felkérésére készült – Kéz című zenés darabját. A zeneszerző elmondta, hogy e darabban szerepel a Kit simogasson? című dal, amely egy család zsigulis balatoni nyaralását idézi fel, és a Kiscsillag-lemezen Lecsó énekli.

Szintén a lemez és a musical közös pontja az Elég a maradék című kompozíció, amelyet a zenekar az albumra nagyzenekari vonósokkal rögzített. Lovasi felidézte, hogy ilyen jellegű szimfonikus hangzás a Kispál és a Borzban nem volt, kamarazenekari vonósok viszont igen, például a Dal elalváshoz és a Keringő című számban.

– A zenés darab történetének alapja Háy János A bogyósgyümölcskertész fia című önéletrajzi ihletésű regénye, amely 2003-ban jelent meg. A sztori egy fiúról szól, aki fellázad, ki akar törni a falusi szürkeségből, a szabadságot a nagyváros és a gitározás jelenti számára. Több próbán is ott voltam, a zene élőben fog menni, szerintem jó lesz – állította.

A darabban Mészáros Ádám és Császári Gergely fog élőben gitározni, Drapos Gergely basszusgitározik és Gáspár Gergő dobol.

Gulyás István, az MTI szerkesztőjének írása.

Hirdetés