Megérkeztek a várva várt Munkácsyk

A közelmúltban zárult, nagy sikerű bécsi Munkácsy-kiállítás helyszínéről, a Künstlerhausból csaknem negyven alkotás érkezett szerdán a szegedi Kultúrpalotába, ahol a Múzeumok éjszakáján nyílik kiállítás a festő műveiből.

A csaknem 7 milliárd forintos biztosítási értékű műkincseket rendőri felügyelet mellett szállították a Tisza-parti városba.
Rákay Philip, a Munkácsy Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a június 23-tól október közepéig látható tárlat értékes és szép szeletet mutat be Munkácsy Mihály életművéből. A kiállított alkotások között szerepel a festő egyik legjelentősebb művének tartott Golgota, melyet eddig még nem láthatott Szegeden a közönség.

A Pákh Imre gyűjteményéből a szegedi tárlaton bemutatott több mint harminc alkotás között látható majd két olyan festmény is – az 1882-ben festett Olvasó nő és a 1888-89-ben készült Hímző leány -, amelyet korábban még nem mutattak be magyarországi kiállításon.

Rákay Philip hangsúlyozta, az alapítvány igyekszik tenni azért, hogy a sikeres bécsi kiállítást követően Európa más városaiban és a tengeren túl is megismerhesse Munkácsy Mihály művészetét a közönség.

A szegedi tárlat átfogó anyaga érdekes és sokszínű: a Pákh-gyűjtemény mellett öt festményt a Magyar Nemzeti Galéria kölcsönöz a kiállításra, három alkotást – a Honfoglalás színvázlatát és szénvázlatát, valamint a Tálcás lányt – a Móra Ferenc Múzeum saját gyűjteményéből mutatnak be a Kultúrpalotában. A szegedi és a Tisza-parti városba ellátogató közönség békéscsabai múzeumból származó fotográfiák segítségével bepillanthat Munkácsy Mihály párizsi műtermébe, és megismerheti a festő baráti körét is.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés