Megjárta Kínát a Mecsek Táncegyüttes

Hazaérkezett távol-keleti vendégszerepléséről a Mecsek Táncegyüttes. A pécsi táncosok az Európa Kulturális Fővárosa program nagyköveteként bemutatkoztak a Sanghaj Expón, s kétórás estet adtak Hangcsou városában.

Május 9-én nagyszabású parádéval és koncertekkel ünnepelték Európa napját az Unió országai Kínában, a Sanghaji Világkiállítás keretében. Az expón kiállító 23 uniós tagállam között Magyarországot a Mecsek Táncegyüttes képviselte a felvonuláson, melyen jelen volt a sanghaji magyar főkonzul, Pécs polgármestere, valamint a Pécs2010 Menedzsmentközpont igazgatója is. A legnagyobb ovációval a táncosok forgatagát gyarapító két busót üdvözölte a közönség, de siker kísérte a gazdagon díszített népviseleteket és a menet közben bemutatott kalocsai táncokat is. A parádét követően a táncosok a magyar pavilonban is hozzájárultak a különleges hangulathoz, ahová a muzsikaszó és az együttes rövid műsora rengeteg látogatót becsábított.

Két nappal később Baranya testvérmegyéjének központjába, a hat és fél milliós Hangcsou városába utazott a társulat, ahol színházi esttel mutatkozott be a publikum előtt. A kétórás előadás keresztmetszetet nyújtott a Kárpát-medence táncos és zenei tradícióinak táji és történeti színezeteiből, de siker fogadta a folklórt mai környezetbe helyező Tóték tánca és Lift című táncszínházi produkciókat is. A műsornak otthont adó város Kína egyik legnevezetesebb turisztikai látványossága. A határában elterülő Nyugati-tó és az azt szegélyező pagodák szépségéről az előadás másnapján a pécsi táncosok is meggyőződhettek.

 

Az Sanghaj Expo – csakúgy, mint a tizenhétmilliós, számtalan felhőkarcolót az égbe szöktető metropolisz – lenyűgöző méretekkel és számokkal jellemezhető. Több mint 5 négyzetkilométernyi területén a csaknem 250 ország és nemzetközi szervezet pavilonjai közül kiemelkedik a vörösen izzó, monumentális kínai építmény, de jócskán akadnak még grandiózus és karakteres épületek. A magyar pavilon szerény mérete ellenére igen egyedi és kreatív belsőjével szolgál rá az érdeklődésre. A mennyezet felől folyamatosan mozgó cölöperdejében a központi motívumot egy magyar geometriai találmány, a gömböc adja. Összhatásához a külső megjelenés talán jobban is hozzájárulhatna, mindenesetre a világkiállításra hat hónap alatt várt 70 millió látogatóból biztosan ide is jut majd jócskán.

Hirdetés