Megjelent Arthur Conan Doyle első, eddig kiadatlan regénye

Megszületése után mintegy 128 évvel később veheti először kézbe a nagyközönség Sir Arthur Conan Doyle első regényét, amely annak idején elkeveredett a brit postán és soha nem érkezett meg az ifjú író által kiszemelt kiadóhoz.

A The Narrative of John Smith (John Smith elbeszélése) egy ötven év körüli férfiról szól, akit egy hétre szobafogásra kényszerít a köszvény, ezért elkezd könyvet írni, amelyben a világ nagy kérdéseiről, egyebek között az orvostudományról, a vallásról és az irodalomról elmélkedik. Gondolatai összecsengenek Conan Doyle saját meglátásaival, aki nagy tisztelettel adózott az orvoslásnak és a tudománynak, azonban szkepticizmussal fogadta a vallási dogmákat.

A regényt 1883 és 1884 között írta az akkor húszas éveinek elején járó Doyle, majd elküldte egy kiadónak, ám az irat elkeveredett a postán és többé nem került elő. Később emlékezetből újraírta a művet, de soha többé nem próbálta meg kiadatni. A 130 oldalas kéziratot azóta is négy darab fekete jegyzetfüzet őrzi, amelyeket egy aukción vásárolt meg a British Library és 2007 óta részei a könyvtár Conan Doyle-gyűjteményének. A dokumentumokat január 5-ig a nagyközönség is megnézheti az intézmény Conan Doyle-nak szentelt kiállításán.

“A szöveg eltűnésekor érzett sokk szinte semmiség lenne ahhoz a rémülethez képest, amely akkor fogna el, ha egyszer meglátnám nyomtatásban” – viccelődött a skót származású szerző jó pár évvel az eredeti példány eltűnése után. A modern detektívregény atyjának félelme ellenére a szakemberek mégis a kézirat kiadása mellett érveltek. “Ez a könyv egyedülálló betekintést enged az író kreatív elméjének a fejlődésébe” – idézte Rachel Fosst, a könyv egyik társszerkesztőjét a The Independent brit lap online kiadása. “Ez volt a szerző első lépése a rövid történetektől a regényekig vezető úton” – tette hozzá.

John Smith története nem hemzseg a Doyle későbbi munkáira jellemző összeesküvésektől, ám a klasszikus detektívregények kedvelői mégis felfedezhetik benne az író 1887-ben megjelent első Sherlock Holmes regényének (A bíborvörös dolgozószoba) pipafüsttől sejtelmes világát. Mrs. Rundle, Smith főbérlőjének alakja pedig igen hasonlít a népszerű skót nyomozó főbérlőjének, Mrs. Hudsonnak a figurájához.

A brit nemzeti könyvtár által kiadott könyvhöz egy hanglemez is társul, amelyen Robert Lindsay angol színész hangján elevenedik meg a történet. A könyv publikálását az író hagyatékát gondozó Arthur Conan Doyle Literary Estate is engedélyezte.

Hirdetés