MTA: petícióban támadják a pécsi filozófust

Petícióban tiltakozik több neves egyetemi tanár az MTA Filozófiai Kutatóintézetének év elején kinevezett igazgatója, Boros János (képünkön) működése ellen – írja a pénteki Népszava.

A dokumentumot eddig majdnem 800-an írták alá, köztük Heller Ágnes, Ludassy Mária, Halmai Gábor, Kis János, Tengelyi László, Bacsó Béla, Tverdota György és Szilágyi Ákos. A Radnóti Sándor által fogalmazott petíció szerint az új igazgató “gyakorlattá tette a munkavállalói jogok lábbal tiprását, a konfrontációt, a fenyegetést, a félrevezetést, a vezetői hatalommal való visszaélést” – írja a lap.

A dokumentum leszögezi: nyáron Boros János önkényes módon, retorzióként az ellenvéleményekre “alkalmatlannak” minősítette az intézet kutatóinak csaknem kétharmadát, “mégpedig egy olyan titkos minősítő eljárás keretében, amelynek jogi aggályosságát és korlátozott érvényét később (…) Pálinkás József, az MTA elnöke is megerősítette”.

Ám ennek ellenére “a napokban az MTA Filozófiai Bizottságának figyelmeztetését és Pálinkás József elnök úr egyértelműen deklarált állásfoglalását semmibe véve, öt kutató (Ferencz Sándor, Horváth Pál, Laki János, Mesterházi Miklós, Tamás Gáspár Miklós) eltávolításával, illetve további kirúgások kilátásba helyezésével megkezdte az MTA Filozófiai Kutatóintézetének szétdúlását”.

Az aláírók arra kérik az akadémia vezetését, hogy ne nézze tovább a Filozófiai Kutatóintézetében folyó, “mindenféle szakmai megalapozottságot nélkülöző” törvényellenes ámokfutást – írja a lap.

Hirdetés

Comments are closed.