Óriási érdeklődés, magas szakmai nívó

Szombaton este díjátadó gálával zárul az ország legjelentősebb színházi seregszemléje, a XI. Pécsi Országos Színházi Találkozó. Tizenöt versenyelőadás, százharminc kísérőprogram tíz nap alatt, no meg hálás közönség és szorgosan jegyzetelő zsűritagok – röviden így összegezhetünk. A fesztiváligazgatót, Stenczer Bélát faggattuk.

– Minden várakozást felülmúló, hatalmas érdeklődés mellett zajlanak a XI. Pécsi Országos Színházi Találkozó programjai, s igaz ez a versenyelőadásokra és a kísérőrendezvényekre egyaránt – meséli Stenczer Béla. – Az, hogy a tizenöt versenydarab telt házakkal megy, nem meglepő, hiszen rendkívül erős, igazi sztárparádét felvonultató produkciók jöttek. Volt, amelyikre a jegyárusítás első fél órájában elfogyott minden belépő. Az off-programokra is nagyon sokan kíváncsiak, a szabadtéri eseményeken is csak úgy hömpölyög a közönség. Az időjárás kegyes hozzánk, még a keddi felhőszakadás sem riasztotta vissza az érdeklődőket.

Miként a suszter cipője gyakorta lyukas, úgy a fesztiváligazgató számára sem arról szól a POSZT tíz napja, hogy a zsöllyében kényelmesen helyet foglalva élvezi Thália papjainak és papnőinek remekbe szabott alakítását. ,,Még ha időm lenne is rá, képtelen lennék átadni magam a színház varázsának, hisz megannyi esemény zajlik városszerte egy időben, s bár a szervező kollégák jóvoltából nagyon olajozottan megy minden, azért bármikor adódhatnak váratlan, megoldandó problémák” – vélekedik Stenczer Béla. Aki persze pontosan tudja, melyik előadás mennyire nyerte el a közönség tetszését.

Mint minden jó színház, a Pécsett bemutatkozó darabok is érzelmeket-indulatokat kavarnak, gondolatébresztők, s ahogy a délelőttönként zajló szakmai beszélgetések bizonyítják, akár élénk vitákat is gerjesztenek. ,,Ez így van jól” – summáz a fesztiváligazgató, akire idén sokkal több munka és felelősség hárul, mint a későbbiekben várható. Igazgató-társa, a POSZT újonnan kinevezett művészeti vezetője, Márta István ugyanis most csupán ,,megfigyelőként” van jelen, igaz, immár a jövőt tervezi, lobbizik, tájékozódik, párbeszédet kezdeményez. S ne feledjük: ha a Zsolnay-negyed elkészül, kiváló külső helyszínt biztosít majd a színházi fesztivál számára is.

Ami az idei POSZT büdzséjét illeti: az összköltségvetés 165 millióra rúg. Pécs városa 75 milliót biztosít, a központi támogatás (a Nemzeti Kulturális Alaptól) 45 millió forint, a többi a jegybevételből és szponzoroktól származik. Stenczer Béla úgy véli, nem lesznek finanszírozási gondjaik, igaz, néhány teátrumtól részletfizetési lehetőséget kérnek. Ám reményei szerint augusztus végére anyagi kötelezettségeiknek eleget tesznek.

A XI. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenydarabjai jóval költségesebbnek bizonyultak, mint a korábbiakban bármikor, lévén, több produkció különösen sokszereplős és hatalmas díszletet igénylő, s ez mind növeli a logisztikai kiadásokat is. Ám az biztos, hogy a szervezők elsődleges szempontja a minőség, így ha számarányát tekintve szerényebb is az off-kínálat, a szakmai nívó minden esetben vitathatatlan. A közönség pedig hálás, és ezt a fellépők örömmel veszik. Miként a meghatódott Kulka János és Nagy Ervin is tette az Esőember előadása után, az őket hosszú percekig vastapssal ünneplő ezer ember láttán. Vagy ahogy egy néző fogalmazott: ,,Ha majd életem filmje lepereg előttem, a debreceniek előadása néhány kockán biztosan benne lesz.”

– Nagyon jó POSZT-ot mondhatunk magunkénak idén – összegez az igazgató –, úgy vélem, méltóképpen gazdagítottuk Pécs kulturális-művészeti kínálatát ebben a tíz napban.

Hirdetés