Óriási slágergyűjtésbe kezdett Pécs

Egyedülálló kezdeményezést indított a Rádió 1 Pécs Nagy Zenei Konzultáció címmel. A program lényege, hogy pécsiek alkossák meg saját zenei összeállításukat. A kívánságlisták beküldése alapján a szerkesztők összeállítanak egy 500 dalból álló válogatást. Ez lesz az alapja minden műsorszerkesztőnek, javarészt ebből válogatják a zenei anyagot.

A pécsi Rádió 1 már 3 éve kivált az országos hálózatból, így immár teljes mértékben helyi adó. A stáb törekszik arra, hogy elsősorban a városban történő, a helyieket érdeklő információkkal szolgáljon a hallgatóknak. A rádió vezetése most úgy döntött, létrehoz egy 500 dalból álló válogatást a pécsiek választása alapján.

Szavazhatunk erre:

Az országosan egyedülálló kezdeményezésben, a Nagy Zenei Konzultációban arra kérik a hallgatókat, hogy állítsanak össze egy tízes listát azokból a számokból, amelyeket szívesen hallgatnának a nap során. Az igényeket a rádió összegzi, és az ötszáz legtöbbször kért dal fogja alkotni a napközben leadott slágerek „gerincét“.

Vagy erre is voksolhatunk:

A Rádió 1 Pécs programigazgatója, Sivák Péter elmondta, léteznek országos felmérések, de azért egyedülálló ez a kezdeményezés, mert kizárólag regionálisan, a pécsiek véleménye alapján, helyi mintára építi fel a slágerlistát.

Sivák szerint így kiderül, hogy melyik stílust kedvelik leginkább, és az is, hogy a különböző műfajok milyen arányban oszlanak meg. A Rádió 1-nél már azt is tapasztalják, hogy Pécsen az alternatív zenei vonal fut ma a legjobban – persze ez annak is betudható, hogy a város az alternatív zenekarok fellegvárának tekinthető.

Netalán ezt is felvehetjük a listára:

A programigazgató elmondta, nincs semmilyen megkötés arra vonatkozóan, milyen zenéket lehet kérni – azaz, ha valaki egy ’70-es évekbeli rockszámot kedvel, akkor azt is beküldheti, és ha bekerül a top 500-ba, gyakran hallgathatja is.

A vélemények gyűjtése már zajlik, az összegzés március elején lesz. Akkor egy héten keresztül fog dübörögni az 500 legnépszerűbb nóta, hétfő délelőttől péntek estig.

Nem maradnak jutalom nélkül a kívánságukat beküldők: egy kétszemélyes romantikus vacsora lesz a főnyeremény, de emellett sok-sok apróság is gazdára talál majd a következő hetekben, amíg tart a szavazatok gyűjtése.

A tízes kívánságlistát a top500@radio1pecs.hu e-mail címre lehet küldeni.

Hirdetés