Örökség Fesztivál: kiállítás és támogatás

Szeptember 20-án, kedden délután négy és este nyolc óra között zajlik az „Ajánljuk magunkat…” elnevezésű program a Sétatéren, míg a Civil Közösségek Házában délután hat órától megnyitja kapuit az „Unsere Seele ist bunt – A lelkünk színes” című festészeti kiállítás.

A Sétatéren zajló program során az érdeklődők megismerhetik a helyi civil szervezeteket, egyesületeket, azok működését és a szolgáltatások igénybevételének módját. A bemutatkozó tizenhat szervezet között mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt: fiatalokat és időseket segítő szolgálat, művészeti egyesület, valamint családsegítő szervezet is felvonul a fesztivál hatodik napján.

A Civil Közösségek Házában délután hat órakor megnyílik az „Unsere Seele ist bunt – A lelkünk színes” nevet viselő tárlat. A látogatók olyan alkotók műveit tekinthetik meg, akik számára a festés jelenti az önkifejezés legfőbb módját. Az Erfurti Pszichoszociális Intézet Nyitott Műhelyében készült festmények kiállítása szeptember 20-tól október 4-ig tart nyitva a Gebauer Galériában, napközben reggel kilenc és este hét óra között.

Czimermann Zsuzsanna írása.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés