11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKultZónaPályát avatott a PMFC

Pályát avatott a PMFC

Tegnap NB I-es labdarúgócsapat Kétújfalura utazott, ahol egy pályaavató barátságos mérkőzésen szerepelt 17 órától a helyi – Baranya megyei II. osztályban szereplő – gárda ellen. A klub sporttelepét nemrég újították fel, talajt cseréltek, alácsövezték a játékteret és kialakítottak egy 150 fő befogadására alkalmas ülőhelyi lelátót is.

A PMFC számára megtisztelő, hogy őket hívta meg ellenfélnek a Kétújfalui SE. A PMFC-MATIAS-nak – egyetlen baranyai NB I-es csapatként – fontos a megye labdarúgása, azt szeretnék, ha minden környékbeli sajátjának érezné az együttest.

Szomorú apropója is volt a látogatásnak. A szervezők ugyanis idén először rendezték meg a Wengert Norbert Emléktornát, amellyel korábbi játékosukra kívántak emlékezni. A focista öt évvel ezelőtt, 24 esztendősen, tragikus hirtelenséggel hunyt el. A tegnapi mérkőzés előtt a csapatok megkoszorúzták a játékos emléktábláját. Norbert tűzoltóként dolgozott, ezért az eseményen korábbi kollégái is tiszteletüket tették.

A megemlékezés után a labdarúgásé volt a főszerep, ahol Véber György vezetőedző az NB I-es keret minden tagjának lehetőséget adott. A PMFC-MATIAS a két félidőben más-más csapattal állt fel, a kapusok pedig félóránként váltották egymást.

Kétújfalui SE – PMFC-MATIAS 0-19 (0-5)
1. Wengert Norbert emlékmérkőzés és felújított pályaavató
Kétújfalu, Kétújfalui Sportpálya
Gólszerzők: Pejakovic (20.), Gránicz (28.), Rácz (34.), Gránicz (41.), Wittrédi (45.), Heffler (48.), Kővári (49.), Romic (51.), Mohl (57.), Márkvárt (59.), Pölöskey (65.), Pölöskey (69.), Heffler (72.), Pölöskey (75.), Pölöskey (77.), Kővári (81.), Szatmári (83.), Pölöskey (84.), Pölöskey (88.)

A PMFC-MATIAS összeállítása:

1. félidő: Gőcze (Helesfay, 30.) – James, Causic, Lantos, Turi – Pejakovic, Wittrédi – Kővári, Fröhlich, Rácz – Gránicz

2. félidő: Helesfay (Ivancsics, 60.) – Nagy, Balogh, Romic, Uzoma- Márkvárt, Mohl – Kővári, Szatmári, Heffler – Pölöskey

Az eseményről készített képgalériát megtekintheti a PMFC-MATIAS hivatalos Facebook-oldalán, amit ITT közvetlenül elér.

A PMFC-MATIAS a bajnokságban legközelebb augusztus 24-én, vasárnap 18:30-kor a DVTK-t látja vendégül Újmecsekalján. A 6. fordulóban pedig szintén hazai környezetben lépnek fel a mieink, augusztus 30-i ellenfelünk a Kecskeméti TE gárdája lesz.

Forrás: PMFC.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő