Pécs prominensei zsűrizik a Liszt Ferenc Kórustalálkozót

Nyolc kórus vesz részt idén a Tolna megyei Liszt Ferenc Kórustalálkozón, amelyet szombaton rendeznek a bonyhádi művelődési központban. A programon több mint kétszázötvenen énekelnek majd.

A kórustalálkozó életre hívását az indokolta, hogy nem volt Tolna megyében egyetlen olyan fórum sem, ahol ismerkedhettek, tapasztalatot cserélhettek volna, és egymás előtt bemutatkozhattak volna a kórusok. Különösen igaz ez a világi műveket előadó énekkarokra – mondta el az MTI-nek Czink Judit, a Tolna Megyei ÁMK közművelődési főtanácsosa. A találkozó a zeneszerző szekszárdi kötődése miatt kapta Liszt Ferenc nevét – fűzte hozzá.

A rendezvény filozófiája az eltelt több mint tíz év alatt nem változott: szakmai tapasztalatcserére, előrelépésre kíván lehetőséget adni. Az énekkarok ugyan zsűri előtt lépnek színpadra, de nem minősítik és rangsorolják őket. A zsűriben mindig a hazai kórusmuzsika kiválóságai foglalnak helyet.

Idén Tillai Aurél professzor emeritus, Liszt-díjas, Magyar Örökség-díjas karnagy, zeneszerző, Kertész Attila, a Pécsi Tudományegyetem docense, Liszt-díjas, Bartók-díjas, KÓTA-díjas karnagy és Lakner Tamás, a Pécsi Tudományegyetem docense, a Bartók Béla Férfikar, a Szélkiáltó együttes vezetője segíti szakmai tanácsaival a kórusvezetőket.

“Az idei, tizenkettedik találkozót a Liszt évforduló alkalmából intézményünk kiemelt rendezvényként kezeli, és fontosságának megfelelően kívánja megrendezni” – húzta alá a főtanácsos mondván, hogy a részt vevő énekkarok repertoárjában is tükröződik a jubileum, több Liszt-mű elhangzik majd.

Ebben az évben nyolc kórus jelezte részvételét: két paksi és két dunaföldvári, valamint egy-egy Tamásiból, Tolnáról, Bátaszékről és Szekszárdról. Akad köztük olyan, amelyik kezdetektől elmaradhatatlan résztvevője a dalos randevúnak, két együttes viszont első ízben mutatkozik be ebben a közegben.

A Tolna Megyei Liszt Ferenc Kórustalálkozót minden évben más helyszínen rendezik. Az ideit november 5-én, szombaton 17 órától rendezik Bonyhádon a művelődési központban.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés