Pécsett lép fel az UMZE Kamaraegyüttes

November 13-án este 7 órától a PTE Szigeti úti aulájában lép fel az UMZE Kamaraegyüttes, a koncertprogramban három mű hangzik el: egy 20. századi „klasszikus” és két kortárs magyar műalkotás.

(Fotó: Csibi Szilvia)

Az Új Magyar Zene Egyesülete az 1911-ben alapított, Bartók és Kodály nevével fémjelzett Új Magyar Zeneegyesület (UMZE) szellemi örökségének továbbvitelét tűzte ki céljául. Ennek lényege a XX. század immáron klasszikus kompozícióinak repertoáron tartásán túl a kortárs magyar és külföldi zeneszerzők legfrissebb műveinek megismertetése. Az alapítók között a magyar zene meghatározó alkotói, előadói, köztük Ligeti György, Kurtág György, Szőllősy András, Eötvös Péter, Jeney Zoltán, Rados Ferenc, Dobszay László, Perényi Miklós sorakoznak. Elnöke Vidovszky László zeneszerző.

Az egyesület 2005-ben állt az akkor már nyolc éve működő UMZE Kamaraegyüttes mögé, rendszeresen fellép a legfontosabb hazai fesztiválokon – Budapesti Tavaszi Fesztivál, Budapesti Őszi Fesztivál – és több fontos nemzetközi felkérésnek is eleget tudott tenni, többek közt Berlinben, Karlsruhéban, Avignonban, Zágrábban, New Yorkban, a Wiener Festwochenen és az egyik legfontosabb új zenei fórumon, a Huddersfield Contemporary Music Festivalon. Az együttes itthon rendszeresen fellép a Művészetek Palotájában, a Millenáris Teátrumban, a Thália Színházban, valamint vidéki helyszíneken is.

A 2010-11-es évadban Vajda Gergely, az Amerikában élő fiatal karmester-komponista az együttes rezidens karmestere, aki a Music in the Mountains (California, USA) fesztivál karmestere és művészeti vezetője, valamint az Oregon Symphony Orchestra (USA) első karmestere. Ő vezényli a Pécs2010 programsorozat november 13-i hangversenyét, amelyen egyik saját darabja is elhangzik.

Elsőként Dinyés Dániel: Canti senza parole című műve szólal meg a koncertpódiumon. A darab a 2010-ben megtartott Új Magyar Zenei Fórum versenyének UMZE különdíjas felkérésére íródott, amely lehetővé tette a szerzőnek, hogy az UMZE kamaraegyüttesre és egy énekszólamra írhasson. A szoprán szólamot Kolonits Klára énekli. A darabban egyetlen szövegrészlet hangzik el Jób könyvéből, a többi tisztán vokális tétel mellett. A mű egy tétele emléket állít a tragikusan korán elhunyt Vékony Ildikó cimbalomművésznek.

Második darabként Vajda Gergely: Gulliver in Faremido című műve hangzik el. A kompozíció Karinthy Frigyes (1887-1938) Utazás Faremidóba című műve alapján íródott narrátorra és kamaraegyüttesre. A szerző szerint a legkiválóbb téma a zene és a beszéd ötvözése, hiszen a műben az utazó, Gulliver egy különös bolygóra jut, olyan gépek világába, amelyek a zene nyelvén kommunikálnak egymással.

Befejezésül Arnold Schönberg: Pierrot Lunaire c. művét hallhatja a közönség. Albert Giraud (1860-1929) különös atmoszférájú, ironikus-expresszionista verseit a holdkóros Pierrot-ról a századforduló egyik legnagyobb hatású irodalmi alkotásaként tartják számon. Arnold Schönberg (1874-1951) expresszionista korszakának egyik legjelentősebb műve a verssorozat 21 darabját feldolgozó, énekbeszédre és kamaraegyüttesre írott darab.

Az UMZE Kamaraegyüttest Vajda Gergely vezényli, közreműködik: Szabóki Tünde – szoprán, Kolonits Klára – szoprán és Szervét Tibor – próza.

A koncertre külön buszjárat indul Budapest – Pécs – Budapest útvonalon (egy pihenő-megállással), melyre korlátozott számban jegyek kaphatók a www.ticketportal.hu oldalon.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés