Pécsi Advent: hagyomány lesz belőle

Első ízben rendez a város maga adventi programsorozatot. Ezzel Pécs az Európa számos pontján már hagyományosnak számító vásári kavalkádnak verne gyökeret. A három héten át tartó ünnepi hangulat december másodikán indul a város három pontján.

A hagyományos adventi vásárok Európa-szerte, így hazánkban is az ünnepi időszak szinte kötelező eseményei. Pécsett eddig különböző szervezésben voltak kisebb-nagyobb adventi események, ám az ideihez hasonló, összefogott és színes forgatagra még nem volt példa.

Mint azt Csizi Péter alpolgármester elmondta, az önkormányzat az ünnepi hangulat megteremtésével hagyományt indítana útjára. A rendezvény alcíme azért is lett Művészeti, Kézműves és Mesevásár, mert ez jól kifejezi a tervezett programok és események sokszínűségét.

A művészeti tartalmat elsősorban a Hattyúházban induló művészeti vásár és aukció biztosítja. Itt pécsi és Pécs környéki művészek olcsóbb-drágább alkotásai vásárolhatók meg. Az önkormányzat egyik nem titkolt célja, hogy a karácsonyi ajándékok között is megjelenjenek e kortárs alkotások. Ezen kívül egy jótékony célú akcióban való részvételre is felkérték a pécsi művészeket. December 17-én, szombaton, délután 17 órakor így a Hattyúházban rendezik meg azt az aukciót, amelynek bevételét az Éltes Mátyás utcai iskola kapja meg.

A Pécsi Advent ünnepi közösségi programokat is kínál. A három hét során a város közszereplőiből, városvezetőkből, városi cégek munkatársaiból és civilekből szerveződő forraltbor-főző csapatok versengenek egymással a közönségsikerért. Hétvégenként pécsi hírességek, sportolók, művészek készítik el és kóstoltatják kedvenc ételeiket.

A Mesevásáron szombatonként és vasárnaponként gyermekmese, felnőtt mese és pécsi mese kategóriákban pécsi mesélők, történetmondók, mesemondó gyerekek és felnőttek szórakoztatják a Széchenyi tér közönségét.

Az adventi vásár részeként megvalósuló, az összefogást aktivizáló Tettrekész Utcában pécsi civilszervezetek és a Caritas részvételével karácsonyi ajándékgyűjtést szerveznek a jól bevált „cipős doboz megoldással”. Ez azt jelenti, hogy az adakozók cipős dobozokba teszik adományaikat és úgy adják le rászoruló családoknak és gyerekeknek.

Egy igazi kuriózum is lesz, amikor Weörös Sándor szellemét idézik meg közösségi akció formájában. A felhívásokra jelentkező, s a Széchenyi térre kiérkező résztvevők tűz körül harmincháromszor közösen fogják elszavalni a Galagonya című verset, s meglepetések is lesznek a program alatt. Az egyik támogató partnernek köszönhetően minden résztvevő kap egy stampedli szíverősítőt is a szellemidézéshez.

A Pécsi Advent egyik helyszínén, a Kossuth téren a már évek óta ismert és szeretett kézművesek, hagyományőrző mesterségek képviselői kínálják portékáikat, míg a Széchenyi tér a közösségi és kulináris programoknak, a közös városi ünneplésnek adnak otthont. A Pécsi Advent teljes időszakában Tüke Kártya promóciót folytat a város. Aki kitölti a Tüke Kártya igénylőlapot, a forralt borra és egyéb finomságokra váltható bónt kap ajándékba.

Első Pécsi Adventi Művészeti, Kézműves és Mesevásár
2011. december 2 – december 23.
Pécs, Széchenyi tér

December 2. Péntek

16:00: Ünnepélyes Megnyitó dr. Páva Zsolt Polgármester részvételével
19:00: Felnőtt Mese a Tűz körül – Különlegesség a felnőtt korosztály számára. Városi mesélők tanulságos történeteket, anekdotákat, városi legendákat, érett meséket osztanak meg az esti közönséggel, barátságos kötetlen hangulatban.

December 3. Szombat

16:00: Adventi Kalács osztás
17:00: Forralt Bor főző verseny – Városi cégek csapatai vetélkednek egymással: Ki főzi a legjobb forralt bort? A közönség kóstol, szavaz és dönt. Résztvevők: Pécsi Önkormányzat, OTP, pécsi színészek, Tettye Forrásház, Pannon Power, Megye?)
17:00: Gasztro Show – Pécsi hírességek 2 fős csapatokban a közönség előtt főzik meg kedvenc téli ételüket. Kóstolással, beszélgetéssel egybekötött program.

December 4. Vasárnap

11:30: Koch Valéria Kollégium Kórusa

December 5. Hétfő

17:00: Művészeti Vásár megnyitása. – A Hattyú ház december 5 és 23 között szolgál helyszínéül az Adventi Művészeti Vásárnak, ahol a pécsi képző- és iparművészek alkotásai közül válogathat a vásárló közönség. Nem titkolt célunk ösztönözni a polgárokat, hogy a karácsonyi ajándékok vásárlásakor gondoljanak a pécsi kortárs művészetre is, hiszen az alkotások között magasabb és alacsonyabb árfekvésben is találhatnak kedvükre valót.

December 6. Kedd

Mikulás – a Bagolyvár és a Szalay Könyvkiadóknál Mikulás várja a gyerekeket

December 9. Péntek

14:00: Szalay Ház – Író-olvasó találkozó Eszes Hajnal meseíróval
19:00: Felnőtt Mese a Tűz körül – Különlegesség a felnőtt korosztály számára. Városi mesélők tanulságos történeteket, anekdotákat, városi legendákat, érett meséket osztanak meg az esti közönséggel, barátságos kötetlen hangulatban.

December 10. Szombat

14:30: Mese Program – A Mesesátornál óvodás és iskolás gyerekek, anyukák és apukák, nagymamák és nagypapák mesélnek apróknak és nagyoknak.
16:00: Kerekerdő Zeneműhely előadása
17:00: Forralt bor főző verseny – Városi cégek csapatai vetélkednek egymással: Ki főzi a legjobb forralt bort? A közönség kóstol, szavaz és dönt.
17:00: Gasztro Show – Pécsi hírességek 2 fős csapatokban a közönség előtt főzik meg kedvenc téli ételüket. Kóstolással, beszélgetéssel egybekötött program.

December 11. Vasárnap

10:00: Mese Program – A Mesesátornál óvodás és iskolás gyerekek, anyukák és apukák, nagymamák és nagypapák mesélnek apróknak és nagyoknak.
14:30: Mese Program – A óvodás és iskolás gyerekek, anyukák és apukák, nagymamák és nagypapák mesélnek apróknak és nagyoknak.
16:00: Bóbita Bábszínház előadása

December 13. Kedd

Szalay könyvesház Kézműves Foglalkozás

December 14. Szerda

Szalay könyvesház Kézműves Foglalkozás

December 15. Csütörtök

December 16. Péntek

17:00: Berecz András műsora – A Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész Adventi hangulatú mesedélutánja
18:00: Weöres Sándor megidézése a Széchenyi téren.
19:00: Flashmob akció

December 17. Szombat

10:00: Testvérvárosok terei Általános Iskola kórusa
10:40: Mátyás Király Általános Iskola kórusa
14:30: Mese Program – A Mesesátornál óvodás és iskolás gyerekek, anyukák és apukák, nagymamák és nagypapák mesélnek apróknak és nagyoknak.
16:00: Márkus színház előadása
17:00: Jótékonysági Művészeti Aukció a Hattyú Házban – Az Adventi Művészeti vásáron kiállított művek jótékony célú aukciója. A bevételeket az Éltes Mátyás Iskola fogyatékkal élő diákjainak szánja a Város.
17:00: Forralt bor főző verseny – Városi cégek csapatai vetélkednek egymással: Ki főzi a legjobb forralt bort? A közönség kóstol, szavaz és dönt.
17:00: Gasztro Show

December 18. Vasárnap

10:00: Educentrum Kórusa
10:00: Mese Program
14:30: Mese Program
16:00: Csernik Szende mesemondó előadása

December 19. Hétfő

14:00: Szalay Ház ötlettől a könyvig előadása

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.