A Pécsi Galéria nemzetközi hírnevének egyik megalapozója az a biennálé-sorozat, amely a kortárs plakátművészet hazai és nemzetközi termésének legjavával ismertette meg az érdeklődő közönséget az elmúlt negyed évszázadban. E rendszeres tárlatok sorába illeszkedik a Plakátok Pécsről Rómába című válogatás is, amely augusztus 25-ig tekinthető meg a Széchenyi téri galériában.
A plakát ott kezdődik, ahol a szavak befejeződnek – summázta a lényeget Orosz Márton szakíró a 2005-ben megalakult Magyar Plakát Társaság első kiállításának megnyitóján. A tervezőgrafika e sajátos műfajának értékeit akkor veszélyben látó, s ezért annak megmentésén fáradozó művészcsoport ma 27 tagot számlál. Az elmúlt esztendőkben itthon és külföldön megannyi tematikus tárlatot rendeztek évfordulókhoz kötődően (egyebek mellett József Attila, Bartók Béla, Alfons Mucha és Csók István emlékére, s 1956 tiszteletére) vagy egy-egy gondolatkör mentén (Égitestek, földi testek, Vizuális környezetszennyezés címmel).
Most több szempontból is különleges válogatással lépnek közönség elé. A Pécsi Galéria Széchenyi téri kiállítótermében látható 105 plakátot a kultúra, a művészet vezérfonala fűzi egybe, hisz színházi és zenei produkció ihlette, fesztiválokat népszerűsítő, sőt, emblematikus képzőművészeti alkotásokat egyéni nézőpontból feldolgozó műveket találunk benne.
– Előfordult, hogy egy-egy Plakátok/Posters tárlaton 30-40 nemzet alkotói vettek részt, közép-európaiakon kívül amerikai, kanadai, japán, ausztrál, sőt kínai grafikusművészek is – meséli Gamus Árpád, a Pécsi Galéria vezetője. – E mostani tárlat magyar alkotókat sorakoztat fel, ám akad köztük, aki Szlovákiában, a Vajdaságban vagy épp New Yorkban él, néhányuk pedig fordítva: a környező országokból érkezett, több-kevesebb magyar kötődéssel, s nálunk telepedett le. Természetes, hogy különböző iskolát és másfajta grafikai stílust képviselnek, ráadásul életkor szempontjából is változatos a kép, hisz tagjai között tud 1924-es, 1927-es születésű alkotót éppúgy, mint a legfiatalabb generációhoz tartozót. Egyikük a rajzos hagyomány erőteljesebb követője, másikuk a számítógépes megoldásoknak enged nagyobb teret. Ám az egyéni stíluson belül megjelenő igényesség és letisztult formavilág mindannyiuk sajátja, műveik szellemiségét-gondolatiságát a tartalom és a képi világ tökéletes egysége szolgálja.
– S még egy közös vonás fedezhető föl e plakátokon: a magyar-olasz kulturális értékekre kölcsönösen rájátszó megközelítés.
– Ami ez esetben szándékos, hisz e válogatás azért született, hogy ősszel a Római Magyar Akadémián legyen látható, az olasz-magyar kultúrévad keretében. A sikeres fogadtatás egyik záloga lehet, hogy Olaszországban ugyancsak nagy hagyományokkal rendelkezik a plakátművészet, így mindig is kiemelt figyelmet szentelnek a grafika ezen ágának. Ráadásul roppant hálásak, ha saját szellemi értékeikre rímel, amit látnak, márpedig a magyar plakátokban rengeteg olyan utalást fedezhetnek föl, amely a két kultúrát összeköti, köztük gondolati kapcsolatot teremt.
– Mi lesz e tárlat további sorsa?
– A Pécsi Galériában augusztus 25-ig látható az anyag, aztán mielőtt Rómába menne, Budapesten is bemutatjuk. A Magyar Plakát Társaság tagjai vállalták, hogy e 105 mű nyomtatható, digitális anyagát térítésmentesen átadják a Zsolnay Örökségkezelő Nkft.-nek, így reális esély mutatkozik régi álmunk megvalósítására: ezek az alkotások alapjául szolgálhatnak egy majdan létesülő plakátmúzeumnak is. Ami azért is lenne örömteli fejlemény, mert a képzőművészet ezen ága különösen megsínyli a mai nehéz időket, pedig sokkal biztonságosabb kulturális közeget érdemelne. A leghosszabb távon.
