12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapAjánljukPOSzT: Szerdán is ellepik Pécset a színészek

POSzT: Szerdán is ellepik Pécset a színészek

Nem áll le a POSzT, továbbra is színesebbnél színesebb programokkal várják az érdeklődőket, szerdán sem lesz hiány közönségtalálkozókból és szakmai beszélgetésekből, a könyvmolyoknak sem kell otthon maradniuk, ha olvasni szeretnének, de még a playbacktől a fekete komédiáig is lehet bármi érdekessel találkozni. Itt a hetedik napi szerdai ajánlat!

A Művészetek és Irodalom Házában szakmai beszélgetésekkel kezdődik a nap, délelőtt tizenegy órától Lévai Balázzsal előbb a Platonovról alkotóival, majd déltől a Bűn és bűnhődés művészeivel.

Lesz kerekasztal-beszélgetés az alkalmazott színház lehetőségeiről a felsőoktatásban Helen Nicholson (Royal Holloway, London), Albert Mária (Művészeti Egyetem, Marosvásárhely) és Golden Dániel (Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest) részvételével délután kettőtől.

Három órától fekete komédiát, azaz Kovács Viktor és Kovács Dominik Jégtorta című darabjának előadását láthatja a közönség.

Négy órától playback színház lesz, itt az interaktivitás és a történetmesélés kerül az előadás középpontjába.

A Bóbita Bábszínház óriásbábosai szokás szerint felvonulnak a belvárosban, ők délután fél 6 és fél 7 között járják végig a Szent István tér – Széchenyi tér – Színház tér útvonalat, hogy az aznapi versenyelőadást egy záró produkcióval harangozzák be a Pécsi Nemzeti Színház előtt.

A Csorba Győző Könyvtár ugyanúgy három helyszínen, több programmal várja a könyvek szerelmeseit, a Szent István téri KönyvTerasz helyszínén pécsi szerzőkkel is találkozhatnak az olvasók.

További információk itt találhatóak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő