Sztárokkal jön a Pécsi Nyári Színház

Több olyan előadás van, amire már nem férnek be a színházbarátok

Tizenkét produkcióra, köztük vígjátékra, bohózatra, a L’art pour l’art Társulat estjére várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 6. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Vidákovics Szláven, a Pécsi Horvát Színház igazgatója, a nyári játékok főszervezője úgy vélekedik, tartalmas kikapcsolódást fognak nyújtani idén is a közönségnek, hiszen tizenhét estén át tucatnyi produkciót tűznek majd műsorra a pécsi belvárosban található Káptalan utcai szabadtéri színpadon.

A színészművész direktor lényegesnek tartja, hogy a meghívott előadások mellett, melyekben számos hazai sztárnak tapsolhatunk, idén is láthat saját bemutatót a pécsi közönség. A jól bevált hagyománynak megfelelően, a Pécsi Nemzeti Színházzal közös kiállításban kerül színre Marc Camoletti: BOEING, BOEING (Leszállás Párizsban) című vígjátéka, melyben szerepet vállalt a Pécshez ezer szállal kötődő Kossuth-díjas színművésznő, Vári Éva is.

Megtelik a szabadtéri színház idén is

Őri László, Pécs alpolgármestere kiemelte: a Pécsi Nyári Színház programjai már négy évtizede gazdagítják a megyeszékhely kulturális kínálatát a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) utáni időszakban.

– A pécsi önkormányzat a szervező Pécsi Horvát Színház NKft. támogatásával járul hozzá az eseménysorozat sikeréhez, mivel a város kulturális életének meghatározó részét képezték a múltban, s képezik a jelenben is a Pécsi Nyári Színház előadásai. A programsornak köszönhetően évről évre olyan nagyszerű színművészek és rendezők munkáit élvezhetik a pécsiek, akiket az év nagy részén a főváros vagy más magyar nagyvárosok színházaiba szólít a sors – mondta el Őri László.

A Pécsi Nyári Színházról részletesebb információk a http://www.pecsinyariszinhaz.hu olvashatók, e felületen lehetőség van internetes jegyvásárlásra is.

Hirdetés