6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKultZónaÚj könyvtárban művelődhetnek a pécsbányaiak

Új könyvtárban művelődhetnek a pécsbányaiak

Gyönyörű, új könyvtárpont létesült a Pécsbányai Közösségi Házban. A teljesen felújított helyiség ezerötszáz kötetnek ad otthont, de számos közösségi programnak, rendezvénynek is helyet ad. A kis könyvtár a Csorba Győző Könyvtár és a Pécsbányai Kulturális Egyesület együttműködésével születhetett meg.

Szépirodalmi, gyermekirodalmi kötetek és újságok, folyóiratok is fellelhetőek a pécsbányai könyvtárpont polcain, ami immáron az ott élők művelődését szolgálja.

Az ünnepélyes megnyitón Őri László alpolgármester elmondta, a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa jegyében zajló nagy infrastrukturális beruházások során a keleti városrész, így Pécsbánya is, méltatlanul kimaradt a fejlesztésekből. Ezért a város most régi adósságát törleszti az itt élők felé. Már működésbe helyezték a térfigyelő kamerarendszert, hiszen fontos, hogy az itt élők is biztonságban tudhassák magukat és értékeiket.

Pecsbanya, közössegi, haz, konyvtar, ori
Őri szerint a könyvtárpont egy újabb lépés Pécsbánya felzárkóztatásának útján

– Törekednünk kell arra is, hogy a helyi közösségeket erősítsük, ezt pedig a Közösségi Ház folyamatos fejlesztésével lehet elérni. A könyvtárpont létesítése egy újabb lépés ezen az úton – fogalmazott a politikus.

Természetesen a hely nem csupán az olvasás helyszínéül szolgál, közösségi együttléteknek, programoknak is otthont ad majd.

Vozár Pál, a Pécsbányai Kulturális Egyesület elnöke mindenek előtt köszönetet mondott Miszler Tamásnak, a Csorba Győző Könyvtár igazgatójának, aki azonnal rábólintott a kezdeményezésre.

Pecsbanya, közössegi, haz, konyvtar, katalogus
Ezerötszáz kötet sorakozik a polcokon, várja az olvasókat

Elmondta, a helyiséget tetőtől talpig megszépítették: álmennyezet készült, a falakat kifestették, a parkettát lecsiszolták, lelakkozták, új bútorok kerültek be. Mintegy ezerötszáz vadonatúj kötet került fel a polcokra, ezt már nem kívánják bővíteni. Aki pedig beiratkozik a pécsbányai könyvtárba, az hozzáférhet a Csorba Győző Könyvtár teljes állományához is.

Pecsbanya, közössegi, haz, konyvtar, gyerekek
Egy játszósarkot is kialakítottak a kicsiknek

Elmondta, le fog kerülni a falról az automatikusan kihelyezett Csendet kérünk! tábla, hiszen fontos, hogy a helyiség élettel teli legyen, programokkal, kulturális eseményekkel.

– Reménykedem benne, hogy aki belép és részt vesz valamely programon, az le is emel egy kötetet a polcról, be fog iratkozni a könyvtárba.

Vozár szerint hosszú távon pedig a kitűzött cél az, hogy minél több embert, pécsbányai lakost bevonjanak a közművelődésbe, az olvasás megszerettetése által.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő