VOLT Fesztivál – Kezdődik az EU-elnökség záróbulija

A “nulladik” nappal kedden este megkezdődik a soproni Lővér Kempingben a magyar EU-elnökség záróbulijának számító VOLT Fesztivál, amelyet – a European Gipsy Rocks program indításával – hivatalosan szerdán este nyit meg Schmitt Pál köztársasági elnök a nagyszínpadon.

A szervezők már februárban bejelentették, hogy jelentősen átalakul az idén 19. alkalommal megrendezett VOLT. Ennek lényeges eleme, hogy a nagyszínpad mellett felépítettek egy másik, nagy kapacitású előadóteret is, így a hazai és világsztárok koncertjeit méltó körülmények között élvezheti a közönség.

Már akkor jelezték: elfogadta a meghívást napjaink egyik legnépszerűbb amerikai post-grunge zenekara, a 30 Seconds to Mars, amely tavaly a Sziget Fesztiválon játszott. A jelenleg trióban működő csapat frontembere Jared Leno színész, aki olyan filmekben szerepelt, mint Az őrület határán, a Harcosok klubja, az Amerikai pszicho vagy a Nagy Sándor, a hódító. Ahogy szerepel a programban Moby, az elektronikus zene egyik legnagyobb alakja is.

Hozzá hasonlóan visszatérő vendég az ausztrál drum and bass, elektronikus csapat, a Pendulum, amely 2009-ben a Szigeten, tavaly pedig a Balaton Soundon adott műsort. Utóbbin fellépő társa volt és az idei Volton is az lesz a Berlin Calling című film főszereplőjeként és zeneszerzőjeként világhírűvé vált Paul Kalkbrenner, a sokoldalú, de elsősorban a techno műfajában alkotó német dj. Ahogy fellép a House of Pain, a Primus, valamint az európai klubok aktuális kedvencének számító olasz duó, a Crookers és Joris Voorn holland DJ is.

A magyar EU-elnökség számára kiemelt ügyként kezelt és májusban elfogadott Európai Roma Stratégiához szorosan kapcsolódó Gipsy Rocks programra az unió 27 országából érkeznek a roma kultúrát reprezentáló fellépők, köztük Emir Kusturica vagy az Asian Dub Foundation. A magyar EU-elnökség kulturális rendezvényeire szánt kormányzati forrásból 15 millió forintnyi támogatást kapott a VOLT, és jóval ezen felüli összeget költöttek a roma programok megvalósítására.

A szervezők a múlt heti sajtótájékoztatón arról beszéltek: az idén új arculattal jelentkező és helyszínén, a soproni Lővér kempingben kissé átalakuló, Európa színeibe öltöző fesztiválon mintegy 70-80 ezer vendégre számítanak, akik számára az uniós országok gasztronómiáját bemutató Európa Konyha is rendelkezésre áll. Több száz zenélni tudó, de nem profi zenész fiatal érkezik az unió országaiból az Európa Kempingbe, ahol saját produkciókat adnak majd elő az Európa Színpadon.

Hét év kihagyás után ismét átadják a 2001-ben alapított VOLTfolió Kulturális Médiadíjat, amellyel a kulturális-zenei médiumokat és médiaszemélyiségeket ismeri el a zenész szakma és a közönség. Az elismeréshez idén három különdíj is kapcsolódik, a díjazás kiemelt partnere a ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért.

A fesztiválon HungariKult címmel kiállítást rendeznek, amelyen a mai magyar fiatalok számára legjellemzőbb hungarikumokat mutatják be. A kiskorúak védelmére bevezetnek egy karszalagot, amelyet minden 18 év feletti vendégnek viselnie kell ahhoz, hogy a fesztivál területén alkohol tartalmú italt vásárolhasson. A VOLT-on debütál a fesztiválkártya is, amely a készpénzes vásárlás helyett biztosít kényelmesebb fizetési módot. A kártya később átvihető lesz a Szigetre és a Balaton Soundra is, igaz, annak egyenlege nem.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés