6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKultZónaWeöres-galaxis született Pécsen

Weöres-galaxis született Pécsen

A JPM Természettudományi Múzeuma ad otthont a Weöres 100 – A megmozdult szótár című kiállításának, amelyet Őri László alpolgármester nyitott meg pénteken délután. A Pécshez sok szállal kötődő költő életműve előtt tisztelgő tárlat 11 játékos installációval csalogatja a nyelvi leleményesség iránt vonzódó érdeklődőket.

A Petőfi Irodalmi Múzeum és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Kreatív Technológia Labor munkatársai által összeállított tárlat újfajta élményt kínál a látogatóknak.

– 30 évvel ezelőtt mi olvastunk verseket, részt vettünk irodalmi esteken, azonban a Gutenberg-galaxis hanyatlásának a jelei – ha sokan sokféleképpen is gondolják ezt – az internet elterjedésének következtében felerősödtek, hiszen azt tapasztaljuk, hogy gyermekeink, a fiatalok egyre kevesebb könyvet olvasnak, a monitorokon megjelenő felszínes szellem passzivitásra csábító vizualitás egyre erőteljesebben háttérbe szorítja az olvasási kultúrát – mondta köszöntőjében Őri László.

Az alpolgármester ezért tartja fontosnak és üdvözlendőnek ezt a vállalkozást, amely alkalmas arra, hogy a mostani generáció is a mai kor igényeinek megfelelően, a korszerű technika felhasználásával ismertesse meg a magasművészetet.

– Minden bizonnyal nagy érdeklődéssel és élvezettel próbálná ki Weöres Sándor maga is a mostani kiállítás modelljeit, interaktív módszereit vagy épp ötleteit. Bizonyára nem neheztelne, hogy verseinek költészetét ilyen rendhagyó módszerrel valósították meg és tették publikussá. Aki szereti Weöres Sándor verseit, az érteni fogja a tárlat üzenetét, aki megtekinti a kiállítást, az meg fogja szeretni a költő verseit és költészetét – hangsúlyozta a városvezető.

Minden érzékszervre hat a kiállítás, s erre jó bizonyíték például a Verstapintó, amelynek segítségével a verseket megformáló hengerek felületén a rövid és hosszú, szúrós és puha kitüremkedések a versek ritmusát és hangrendiségét teszik tapinthatóvá.

Szintén játékos kísérlet a Gondolatfújás, amelynek során a látogató belélegezheti és kifújhatja a költő gondolatait. Minden egyes fújással újabb és újabb versrészletek jelennek meg a vásznon.

A tárlat december 5-ig tekinthető meg keddtől szombatig 10 és 16 óra között, a belépőjegy felnőtteknek 600, a kedvezményekre jogosultaknak 300 forintba kerül.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő