5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaMoravetzék a tévében kaszinóznak

Moravetzék a tévében kaszinóznak

Kedden kezdte el vetíteni az egyik kereskedelmi csatorna a Casino című új magyar sorozatot, amely kettős pécsi kötődéssel dicsekedhet: Moravetz Levente írta ugyanis a forgatókönyvét és Dévényi Ildikó játssza benne az egyik főszerepet. A művész házaspárt arra kértük, engedjen a kulisszák mögé pillantanunk.

– Tv a város szélén, 7-es csatorna, Família Kft., Citrom, Vitriol, Nyolc mesterlövész – sorolja Moravetz Levente azokat a televíziós sorozatokat, amelyekben 1998 óta Szurdi Miklós rendezővel együtt dolgozott. – A Vademberek című mozifilmnek én voltam a dramaturgja, miként több darabot is átdolgoztunk közösen. A Casino ötlete az ezredfordulón fogalmazódott meg Miklósban, ekkor már szereplőket találtunk ki és sztorikat, ötleteltünk, s én megírtam egy forgatókönyvet, ami persze köszönő viszonyban sincs a mostani verzióval. De ez mindig így van, mert állandóan változott és módosult aszerint is, hogy melyik csatorna, producer vagy filmstúdió érdeklődött iránta. Aztán két évvel ezelőtt készült belőle egy 15 perces ,,kóstoló”, amivel a producer és a rendező elkezdett ,,házalni”. Az egyik kereskedelmi televízió harapott rá, megrendelték, s mi tavaly szeptemberben leforgattunk három epizódot, amit ezekben a hetekben tűznek műsorra. Figyelik a nézettséget, és ha megfelelőnek találják, jöhet a következő tíz rész!

– Hol, s mikor zajlott a munka?
– Szeptemberben, Budapest egyik ismert kaszinójában forgattuk a belső jeleneteket, a külső felvételek a Fészek Klub előtt zajlottak. Hajnali háromkor már sminkeltek a színészek, mert négykor kezdődött a forgatás, és tartott egészen délután négyig. Közben, ha a kaszinóban fel-felbukkantak igazi vendégek, kikerülte őket a kamera, nem zavartuk egymás életét. Beépítettek nekünk egy olyan termet, ahol működő gépek voltak, de nyerni nem lehetett.

– Mit szabad elárulni a sztoriról?
– Egy krimiszál is átszövi, miközben sorsok, szerelmek bontakoznak ki, s konfliktusok gerjesztődnek. Mondják, az ember játék közben mutatja meg az igazi énjét, érdemes hát megfigyelni, kiből mit hoz ki. Háromféle ember létezik: aki kaszinózik, aki oda járt és aki oda fog járni. A kis ördög mindannyiunkban ott lakik… Csakhogy míg például a lottót névtelenül és arctalanul játsszuk, addig a kaszinóban föl kell vállalnunk önmagunkat.
– Figuralesen is voltunk – veszi át a szót Dévényi Ildikó -, mert hihetetlen alakok jelentek meg a kaszinóban: elegáns úrinők, rejtélyes férfiak, idősek, fiatalok, különcök.

– Korábban ismerték ezt a világot?
– Nem, sőt, amikor az első ötleteimet leírtam, Szurdi jót nevetett, és rám parancsolt: akkor most megyünk, és körülnézel egy igazi kaszinóban! Terepszemlét tartottunk. Tét nélkül próbáltam csak ki, mert félek, odaragasztana a szenvedély. Amúgy imádunk játszani, egy baráti társasággal rendszeresen Activityzünk.

– Mennyi árulható el a történetből?
– A kaszinó tulajdonosa meghal. A fiának ígérte, de végrendeletében a feleségére hagyta ezt a kincsesbányát. A nő és mostohafia persze nincsenek jóban, s el is kezdődik köztük a harc a kaszinóért. Minden epizód önmagában is kerek történet, de az egészen átível az állandó szereplők sorsa. Ildi az egyik főszereplő, aki az édesapját (Baranyi László játssza) igyekszik kirángatni ebből a világból. Az öreg változó szerencsével hol nyer, hol veszít, az összespórolt pénzét teszi föl. Ők ketten, és még talán Csuja Imre képviseli a humor-vonalat. Természetesen szerelmi szál is szövődik a cselekménybe: a világ 21 legjobb kaszkadőre közt jegyzett magyar férfi úgy dönt, az egyik teremfőnöknőt megszerzi magának, szétrobbantja annak jól működő házasságát. Mindeközben a kaszkadőr volt szerelme azért jelentkezik munkára a kaszinóba, hogy visszaszerezze a férfit… Minden részben felbukkan egy új szereplő is, akinek abban az epizódban be is fejeződik a története.

– Csodálatos színészek vett részt a munkában: Zsurzs Kati, Kálloy Molnár Péter, Fenyő Iván, Xantus Barbara, Szabó Győző, Voith Ági – sorolja Dévényi Ildikó -, örömmel figyeltük egymást a forgatáson, rengeteget tanultam tőlük. A kisebb szerepekre is tehetséges fiatalok jöttek, Bordán Lili például Los Angelesből utazott haza a forgatás kedvéért. Levente is fölbukkan az epizódok egy-egy jelenetében, de csak a sziluettje látszik.

– Ha sikeres lesz a produkció, akkor megmutatom az arcomat is, ha nem, akkor gyorsan kiírom magam a történetből – mondja csibészesen mosolyogva a forgatókönyvíró. – Az egyelőre tizenhárom részesre tervezett sorozat akár több százas szériára is bővíthető, sztoriban én egy évadra kész vagyok. Persze, addig sem unatkozunk, hisz Vincze János hívására Ildikó újra szerepet vállalt a Pécsi Harmadik Színházban, az áprilisban bemutatandó Prága, főpályaudvar című kortárs drámában, én pedig Heves megye és Debrecen felkérésére Rákócziról írok musicalt Balásy Szabolccsal és Horváth Krisztiánnal. Júliusban Sárospatakon lesz a bemutató, aztán a miskolci, a debreceni és az egri publikum is láthatja. A magyar történelem kiapadhatatlan forrást jelent, ezt a témagazdagságot még Shakespeare is megirigyelné!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő