12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút NőPszichéBajt jelezhet a váltakozó kézírás

Bajt jelezhet a váltakozó kézírás

Nekünk, földi halandóknak csupán egymásba fűzött betűhalmaz a kézírás. Mássalhangzók és magánhangzók, hosszú sorokon keresztül. Pedig valójában az egész személyiségünkről képet tud adni. Kirajzolódnak benne tehetségeink, képességeink, de árulkodik kapcsolataink milyenségéről és érzelmi életünkről is. 

Persze egy jel nem jel – fekteti le az egyik legfontosabb alapszabályt Perák Eszter grafológus, a szakemberek mindig egyszerre több tényezőt vesznek számításba, ha az írásképet vizsgálják. Épp ezért nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy megrögzött hazudozó, akinek ferde a „k” betűje, vagy túl szögletesek a magánhangzói.

Ha minden rendben…

Természetesen vannak általános jellemzők, ami alapján el lehet dönteni, hogy van-e probléma az írás tulajdonosával vagy sem. Egy lelkileg kiegyensúlyozott ember kézírásában nincsenek szélsőséges ingadozások például a dőlést, a betűméretet vagy a sorok irányát tekintve. Az oválok (főleg a és o betűk) formája nem torzul, ami azt jelenti, hogy az egyén egészséges önértékeléssel rendelkezik. Az íráskép egységes, nincsenek kiugró formák, könnyed, gördülékeny és következetes. Minimális ingadozások persze lehetnek, hiszen emberek vagyunk érzelmekkel, állandó változásokkal.

Kezdjünk el aggódni!

Kézírásunk tükrözi mindenkori lelki állapotunkat. Például, ha zaklatottak vagyunk, megnőhet a betűméret, változékony lehet a dőlés, vagy pont ellenkezőleg: erős feszültségnél szögesedés, megtorpanások jelentkezhetnek. Az ittas állapotnak vagy droghasználatnak is látható nyomai vannak, mint például az íráskép töredezettsége, a tempó lelassulása – mondja a szakember.

A depresszió, az erős szorongás és pszichózisok is befolyásolják a kézírást. Gyermekeknél egyértelműen látszik, ha a szülőkkel vannak problémák otthon, de az is nyomot hagy az írásképen, ha egy testi probléma huzamosabb ideig áll fenn. A csomózódások, tremorok (remegős vonalvezetés), vagy szögletes formák mindig valamilyen nehézségre utalnak.

Ha indokolatlan helyen észreveszünk megakadásokat, letöredezett szóvégeket vagy betűelemeket, esetleg nagyon sok a szögletes forma, akkor érdemes szakemberhez fordulni. De aggodalomra adhat okot a sok-sok ügyetlen kapcsolás vagy akár a túlzott javítgatás előfordulása is. Ám ne feledjük a fentebb leszögezett alapszabályt – figyelmeztet Perák Eszter: ezeknek a jellemzőknek meg kell erősíteniük egymást, önmagukban nem érdemes és nem is szabad kiemelni őket, mert félreértésekre adhatnak okot. Egy grafológus egyébként sem állít fel diagnózist, hanem a megfelelő szakemberhez irányítja a megrendelőt, ha úgy látja, szükséges.

[frame]

Személyiségünk változásai az írásunkban is tükröződnek.  Épp ezért ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire komoly a probléma, több írásmintára is szüksége lehet a szakembernek. Megvizsgálják, hogy a korábbi, kiegyensúlyozott időszakhoz képest láthatóak-e elváltozások, illetve, hogy azok mennyire hatják át a személyiséget.[/frame]

 

 

 

Önvizsgálat

Időnként saját írásunkat is elemezhetjük. Elővehetünk egyetemi jegyzeteket vagy régi leveleket, és összemérhetjük mai kézírásunkkal. Egy ilyen „vizsgálat” persze minden tudományos alapot nélkülöz, de legalább észrevesszük, ha valami nagyon megváltozott az írásunkban. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni, ha másért nem, az önismeret miatt. A kézírásunkból ugyanis kiderül, hogy milyen életszituációban vagy milyen munkahelyen tudunk igazán jól teljesíteni és mi az, amit érdemes lenne kerülnünk – mondja Perák Eszter. Az elemzés pedig rávilágíthat olyan pontokra, melyek bizonytalanságot keltenek bennünk és segíthet feltárni ezek konkrét okait.

 

[frame]

Nem mindegy, mikor és hogyan

Nagyon fontos a grafológiai elemzéseknél, hogy a szakember tisztában legyen az írás közben jelen lévő körülményekkel. Például, hogy milyen megvilágításban íródott a szöveg, kényelmes helyzetben, asztalnál ülve, vagy menet közben sikerült-e megírni a mintát. Szélsőséges példa, de egy mozgó járművön íródott szöveg teljesen másképp fog kinézni, mintha nyugodt körülmények közt jött volna létre – figyelmeztet a szakember. Adott esetben a hőmérséklet is fontos lehet, hiszen hidegben a kézizmok is merevebbé válnak. Bár ez már az írásszakértés területe, de előfordulhat, hogy külső kényszerítés hatására fogalmazódok meg egy szöveg, amit egy jó szakember azonnal észrevesz. Ezért a grafológusnak mindig tudnia kell ezeket a tényezőket. [/frame]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő