5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs Aktuál19 milliárdból barátkozunk a horvátokkal

19 milliárdból barátkozunk a horvátokkal

Több mint 18 milliárd forintból gazdálkodhatnak majd 2020-ig annak a horvát-magyar határon átívelő együttműködésnek a résztvevői, melynek természetesen Baranya is a tagja.

Baranyában 2007 és 2013 között 5, 2 milliárd forinton osztozott több mint 120 szervezet. Ezt az összeget a régióban az infrastruktúra, a turizmus, a környezetvédelem, az örökségvédelem, az oktatás, valamint az innovációs szféra fejlesztésére költötték. Mindez azonban egy nagyobb összefogás, egy határon átnyúló együttműködés része volt, mely Baranya és a horvát megyék között jött létre.

Jön a pénz a megyébe
Jön a pénz a megyébe

Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke a 2007-2013-as pályázati időszak magyar-horvát határon átívelő együttműködési programjának eredményeit értékelve elmondta, hogy az Eszék-Baranya megyében, Verőce-Drávamente megyében, Kapronca-Körös megyében, valamint Muraköz megyében lezajlott 169 közös projektre 17 milliárd forintot költöttek kormányzati és uniós forrásokból.

Rengeteg pályázható lehetőség vár a megyékre
Rengeteg pályázható lehetőség vár a megyékre

Ezután kifejtette, hogy a Baranya Megye önkormányzata és a horvát-magyar régió fenti megyéi az elmúlt évtizedek legfontosabb feladata elé néznek, hiszen a határon átívelő együttműködés második szakasza már tervezés alatt áll, ebben a 2014-től 2020-ig tartó időszakban pedig nagyobb uniós forrásokat fog a hét megye felhasználni.

Dr. Szűcs Bálint Márton, a Magyar-Horvát Közös Technikai Titkárság vezetője ezután elmondta, hogy a hét megye a következő pályázati időszakban 18 milliárd forintból gazdálkodhat majd együttműködésük során. A határ menti társulás célja pedig továbbra is az, hogy a határok ne elválasszák a megyéket, hanem összekössék.

A nagyszabású új programot már 2012-ben elkezdték tervezni – mondta Szűcs –, a tervezőbizottsági ülések pedig, melyeken a megyék számára megpályázható több mint 100 projektet kidolgozták, egészen 2015-ig tartottak.

Baranya jól jár
Baranya jól jár

A horvát-magyar együttműködés résztvevői 4 tágabb témakörben választhattak a támogatott projektek közül. Gazdaságfejlesztésre jövő év elején kerülhet sor, már kis- és középvállalkozások is pályázhatnak, az ebben a témakörben lehívható összeg pedig kicsivel több, mint 3 milliárd forintnak felel meg.

A legnagyobb falat a természet és kultúra területe, melyen belül a cél az, hogy Baranya és a horvát megyék az ökoturizmus fejlesztésének lehetőségeit kutassák fel. Erre a területre több mint 11 milliárd forint jut majd.

Az oktatás témakörét érintve Szűcs elmondta, hogy a határ két oldalán lévő általános- és középiskolák, valamint az egyetemek is együttműködhetnek. E téren főleg sikeres kutatás-fejlesztési eredményekben bíznak.

Mindemellett kisebb léptékű együttműködésekre is sor kerülhet majd, a résztvevők szakhatóságai, sportszervezetei, hivatalai között.

Szűcs Márton az elnyerhető támogatás kapcsán kiemelte: a finanszírozás nagyon kedvező ebben a programban, mert az uniós támogatás 85 százalék, és a magyar kedvezményezettek az államtól további 10 százalékot kapnak, így mindössze 5 százalék önerőt kell biztosítani.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő