A brókerbotrányok miatt veszik Pécsen a lakásokat

The-Wolf-of-Wall-Street

Másfél-kétmillió forintos emelkedés is tapasztalható egyes lakások esetében az év eleji árakhoz képest Pécsen. Az ingatlanosok szerint az alacsony jegybanki alapkamat mellett az ugrásszerű növekedés oka a brókerbotrányokban keresendő. 

A Központi Statisztikai Hivatal ingatlanpiacra vonatkozó országos adataiból egyértelműen kiderül, hogy 2015 második negyedévében élénkült a lakáspiac forgalma és az előző év azonos időszakához képest 30 százalékos növekedés tapasztalható.

Lakás-albérlet

A fellendülés a tavalyi év második felében egyértelműen a fővárosból indult, az ottani piaci helyzet pedig mindig befolyásolja a vidéki viszonyokat – hangsúlyozták az általunk megkérdezett pécsi ingatlanszakemberek.

Kosteleczky Sándor, a Kőház-Lak pécsi irodavezetője szerint az emberek egyre jobban értik, hogy az alacsony jegybanki alapkamat miatt nem éri meg lekötni a pénzüket bankban, sokkal jobb hozama lehet egy kiadott lakásnak.

A vásárlási kedv hirtelen megugrása ugyanakkor főként a brókerbotrányok számlájára írható – tette hozzá. Náluk hatvan százalékkal gyarapodott a vételek száma, de érdeklődtünk a Duna House pécsi központjában is. Itt Hornung Áron irodavezető negyven százalékkal több regisztrált ügyfélről számolt be.

– Egyes vásárlóinknak rossz tapasztalatuk volt, mert megjárták valamelyik csődbe ment bankkal, mások a hírek hallatán szerették volna megelőzni a bajt, és inkább kivették félretett pénzüket, hogy ingatlant vásároljanak – mondta el lapunknak  Hornung.

A kereslet növekedése persze az árakat sem hagyta érintetlenül. Amíg 2015 első hónapjaiban egy viszonylag jó állapotú, kétszobás panel Pécs frekventált helyén 7-8 millió forintba került, addig most 9-10 milliónál olcsóbban nem nagyon úszhatunk meg egy ugyanilyen ingatlant – osztották meg tapasztalataikat a pécsi szakemberek.

bérlakás

A Duna House irodavezetője szerint további változás, hogy amíg a korábbi években csupán a vásárlások 15-20 százaléka volt befektetési célú, addig idén ez az arány csaknem negyven százalékra emelkedett.

Az ingatlantípusok közül pedig elsősorban a felújított lakások mennek, és azok is inkább Pécs frekventált helyein. Aki elsősorban azért vásárol, hogy kiadja az ingatlant, az egyértelműen Egyetemvárosban és a belvárosban gondolkodik, emellett egyre többen építenek a külföldi hallgatókra, hiszen ők sokkal több pénzt is ki tudnak fizetni a havi bérleti díjra.

A panel- kontra téglalakás vita ugyanakkor – a rezsicsökkentésnek (is) köszönhetően – lassan elcsendesülni látszik, és aki eredetileg kötötte az ebet a karóhoz, vagyis ragaszkodott a téglalakáshoz, az most már egy szépen felújított panel láttán hajlandó lemondani a gázfűtéses lakásokról.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés