A fegyveresek köztünk élnek

2004-ben módosultak a szabályok: immár nem kellett engedéllyel rendelkezni ahhoz, hogy valaki gázpisztolyt tartson magánál. Rohamot álltak ki ekkor a fegyverüzletek, mindenki szeretett volna magának egy kis önvédelmi eszközt. Ugyanakkor az éles lőfegyverek használata még mindig nagyon komoly engedélyekhez kötött. Ennek ellenére is többen birtokolnak ilyet, mint gondolnánk.

Számos feltétele van egy lőfegyver birtoklásának, szigorú kormányrendeletek szabályozzák ezt.

Igazolást kell adnunk egészségi állapotunkról, alkalmasságunkról és részt kell vennünk elméleti és gyakorlati oktató tanfolyamon is – persze a vizsgáért díjat kell fizetni. És ha hozzájutottunk a fegyverhez, azt szállítani csak üresen, tokban lehet, mindig rendelkezésre kell állnia az igazoló engedélynek és így tovább.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kérdéseinkre válaszolva elmondta, minden egyes fegyver kiadása előtt roppant szigorú és mindenre kiterjedő vizsgálatok után adnak ki engedélyt, így tudják számon tartani az általuk szolgáltatott lőszereket.

Ha mégis illegális birtoklás kerül a napvilágra, a zsaruk kiemeltként vizsgálják az ügyet, és igyekeznek a beszerzési forrásra bukkanni.  2014-ben kilencszer, tavaly viszont már huszonkét alkalommal indult olyan eljárás lőszer, lőfegyver illegális birtoklása miatt.

fegyverker
Szerencsére Baranyában nem túl gyakori az illegális fegyvertartás

A kérelmeket is a legnagyobb alapossággal bírálja el a Pécsi Rendőrkapitányság. A bírálás országszerte egységes vizsgálati rendszer alapján történik.

airsoft fegyver
Az air-soft-féle fegyverek barátságosabbak

Egészen a közelmúltig sportvadászat és sportlövészet céljából, 2476 és 98 darab lőfegyverre adtak ki engedélyt. Munkavégzés miatt 67 darab van forgalomban.

Önvédelmi célú gáz- és riasztófegyverre 1533 kiadott fegyverviselési engedéllyel rendelkeznek a megyében.

A flóbert lőfegyverek, habár nem tartalmaznak lőport, éles fegyvernek minősülnek, így ezek szintén engedélyhez kötöttek. 335 flóbert-engedélyt adott ki a rendőrség céllövészetre.

Jogi személynek, illetve szervezeteknek is kiadnak engedélyeket – jó példa erre a színházi fegyver, amiből 10 darab található Baranyában. Oktatásra pedig 49 fegyvert adtak ki és 145-öt tartanak nyilván, amelyekkel sportolnak.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés