A keze a koporsóban is össze volt szorítva a fájdalomtól

Málics Ottó sírja Pécsbányán

Málics Ottó, a Mecseki Láthatatlanok szakaszparancsnoka 1956 november 14-én esett el, a híres pécsi partizánok Pécsváradon végrehajtott akciója során. A pécsi forradalom hősére emlékeztek sírjánál, a pécsbányai temetőben.

hirdetés

Málics Ottó, a mecseki láthatatlanok szakaszparancsnoka a pécsi partizánok leghíresebb akcióját vezette Pécsváradon. Az 1956 november 14-ei küldetésük során az ellenállók a pécsváradi rendőrőrsöt támadták meg, ahonnan fegyvert akartak szerezni.

A szabadságharcosok támadása közepén kanyarodott azonban az őrs közelébe egy osztag rendőr, akik épp lőgyakorlatról érkeztek vissza. A kialakult tűzharcban egy rendőrt lőttek agyon, és itt kapott végzetes fejlövést Málics is, aki a láthatatlanok egyik legszilárdabb támasza volt. Rá emlékeztek november 16-án a pécsbányai temetőben, ahol a város önkormányzata mellett több párt, iskola és civil szervezet is koszorút helyezett el Málics Ottó sírjánál.

Málics Ottó sírja Pécsbányán
Málics Ottó sírja Pécsbányán

A pécsbányai közösségi házban ezután Lovász István jegyző elmondta, Málics kiemelkedő alakja volt a pécsi forradalomnak, aki megtestesítette az igazi hőst, hiszen nem csak saját, hanem nemzete szabadságáért is küzdött hosszú heteken keresztül. Katonai értelemben a láthatatlanok nem győzhettek, ugyanakkor példaértékű hazaszeretetük emléke örökké élni fog – mondta Lovász. Ezután emlékeztetett arra, hogy a forradalom 60. évfordulóján a város Málicsot és a hozzá hasonló pécsi hősöket emelte a középpontba az ünnepségsorozat alatt, azokat akik vérüket adták a városért.

Lovász István a pécsi önkormányzat koszorúját helyezi el a sírnál
Lovász István a pécsi önkormányzat koszorúját helyezi el a sírnál

Ezt követően Incze Hargita, Málics Ottó unokahúga mondott beszédet. Elmondta, hogy a hőssé válás ott és akkor kezdődik, amikor valaki a saját életét és szabadságát hazája szabadsága alá rendeli. Málics Ottó és a mecseki láthatatlanok ilyen hősök volt – hangsúlyozta.

Málics Ottó unokahúga is megemlékezett a pécsi hősről
Málics Ottó unokahúga is megemlékezett a pécsi hősről

– Emlékszem, mikor a nyakába kapaszkodtunk, és mondtuk neki, hogy ne menjen fel a Mecsekbe harcolni, azt mondta: neki fel kell mennie, és azt is tudatta velünk, hogy valószínűleg nem fog hazajönni, hogy nem látjuk többé. A pécsváradi akció során hátulról lőtték fejbe, de csak másnap hajnalban halt meg borzasztó kínok között. Keze a koporsóban is össze volt szorítva az átélt fájdalomtól. Málics Ottó szó szerint megszenvedett Pécsért, ezért emlékezni kell rá és hőstettére – mondta.

A pécsváradi küzdelem után már csak lefelé vezetett a forradalmárok útja. November 15-én, egy pár napos kisújbányai kitérő után Vágotpusztán a parizánok vezetői feloldották az eskü alól a pécsi harcosokat, és feloszlatták őket. Ekkorra mindössze 58-an maradtak a több százból. Az őket üldöző szovjetek elől Jugoszlávia irányába menekültek, ahova később Bélvárnál jutottak át november 22-én. Itt és ekkor végleg letették a fegyvert. Ez pedig azt jelenti, hogy a pécsi forradalmárok ellenállása volt az ’56-os forradalom leghosszabb, legtovább tartó harca.

A szovjetek, majd később már a magyar rendőrség közbenjárásával lassan elfogták a még bujkáló ellenállókat. A mecseki harcokban közel 30-an haltak hősi halált, és sokan súlyosan megsebesültek.