A magyar építészet csúcsai a Zsolnayban

Megnyílt a 200 éve született Ybl Miklós épített és szellemi örökségének, valamint a magyar építészetnek szentelt vándorkiállítás a Zsolnay Negyedben. Az Ybl bicentenárium – Magyar Építészet Éve című tárlatot Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Kft. ügyvezetője és Decsi István önkormányzati képviselő társaságában Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg.

Ybl Miklós épület-terveiből és elméleti írásaiból összeollózott tablók sorjáznak szerdától a Negyed Zsolnay Ignác Házában, és várják a magyar építészetért lelkesülő látogatókat.

Dr. Hoppál Péter és Márta István az építészetről beszélgetnek
Dr. Hoppál Péter és Márta István az építészetről beszélgetnek

A kiállítást megynyitó Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár beszéde kezdetén elmondta, hogy a tárlat remek példája annak, hogy miként lehet a múlt értékeit a 21. század felé mutató épületekben bemutatni, ezáltal pedig a hazai kultúra térnyerésére felhívni a magyarok és a külföldiek figyelmét, majd hozzátette, hogy az Ybl munkásságát bemutató kiállítás azt sugallja, hogy a magyar építészet öröksége nem halványodik el.

Az államtitkár Ybl terveiben gyönyörködik
Az államtitkár Ybl terveiben gyönyörködik

– Ybl épített és szellemi öröksége a magyarok közös kincse, akárhol is járunk, viszonyítási pont marad a magyarok számára – mondta az államtitkár. Végezetül elmondta, hogy Ybl példáján keresztül kell bátorítani a jövő építész és művész generációját.

Hirdetés