A nagy pécsi ékszerlopás

Akár több tízmillió forintot is érhetnek azok a kegytárgyak, amelyeket a Pécsi Püspökségről loptak el idén januárban. Az elkövetőt az osztrákok segítségével fogták el. A rendőrség szerdán mutatta be a rendkívül értékes zsákmányt.

püspöki ékszerek4

A pécsi H. Krisztián január 24-én hatolt be a pécsi székesegyház Mária kápolnájába, ahonnan több aranyékszert vitt el a rendőrség gyanúja szerint. A 25 éves férfit néhány nap alatt beazonosították, miután egyértelművé vált, hogy külföldre ment, Ausztriában tartózkodik, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Ez alapján a többszörösen büntetett előéletű, visszaeső bűnözőt Grazban fogták el az osztrák zsaruk, s miután hazahozták, előzetes letartóztatásba került.

püspöki ékszerek1

Dakos József, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a gyanúsítottat először külföldön hallgatták ki, majd a Pécsett is, amelyek során részletes, feltáró beismerő vallomást tett a férfi.

A pécsi püspökség kápolnájából egy érmét, három nyakláncot mellkereszttel és öt gyűrűt vitt el a tolvaj. A rendőrség ezért jelentős értékre elkövetett lopással gyanúsította meg. Ezt a minősítést 5 és 50 millió forint közötti érték esetén használják; az összeg pontos meghatározására igazságügyi szakértőt kértek fel.

püspöki ékszerek5

Udvardy György, pécsi püspök megköszönve az osztrák és a magyar hatóságok munkáját elmondta, a visszakerült tárgyak az egyházmegye új történeti kiállításában kapnak majd helyet. Van ugyan művészeti, vagyoni értékük is ezeknek, de számukra az eszmei, hitéleti értékük emelkedik ki. Leszögezte: az eset után az ifjúság nevelésére még nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni, hogy a hasonló bűncselekményekből kevesebb legyen.

A gyanúsított egyébként nem rejtette el az ékszereket, azokat magánál tartotta, mindössze egy nyakláncot adott be zálogházba. Ezt ott meg is találták a zsaruk, de egy láncot és az érmét még keresik.

A püspökségi mellett egy korábbi bűncselekménnyel is meggyanúsították H. Krisztiánt. A zsaruk szerint a pécsi vásártér egyik pavilonját pakolta ki társával, ahonnan műszaki cikkeket, porcelánt vittek el több mint egymillió forint értékben. A rendőrök azt gyanítják, hogy az elkövetési mód alapján mindezeken kívül további bűncselekmények is a férfi rovására írhatóak. Ha bebizonyosodik bűnössége, akkor legalább három, de akár tíz évre is elítélhetik.

 

 

 

 

[youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=7QDyyYhwdM4″ width=”700″]

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Egyértelmű hogy belső segítség nélkül sehogyan sem lophatta volna el a kegytárgyakat. El képzelhető hogy ugyanzen a belsős dobta fel a zsaruknak.

  2. Azt lehet tudni, hogyan lopta el, ha riasztó is volt felszerelve állitólag? Ki segédkezett neki? Ha nem volt riasztó vagy nem müködött, akkor ki még a felelős, amiért ilyen nagy értéket nem őriznek megfelelően?

Comments are closed.