A nap, amely ki nem hunyó lánggá vált

„Egy lángot adok, – ápold! Add tovább és gondozd híven!” – Reményik Sándor gondolata köré épült az ünnepi szónoklat, amely ma elhangzott az Aradi Vértanúk Útján, az október 6-i megemlékezésen. Őri László alpolgármester magyarságról, szabadságvágyról és nemzeti összefogásról beszélt a központi emlékműnél.

Méltón emlékezett meg a város október 6-án az aradi vértanúkról. A róluk elnevezett sétány középső része megtelt az ünnepségre érkezőkkel, a Városközponti Iskola tanulói népdallal és Ady Endre versével készültek.

Őri László elmondta, 1849. október 6-a egy olyan nap, amely a tragédiából egy ki nem hunyó lánggá vált a szemünkben, amely utat mutat ma is nekünk, és a jövő nemzedékeinek is a nemzet szabadságához.

Ki a magyar? – tette fel a kérdést. – Hiszen a kivégzett tábornokok közül alig tudtak magyarul páran – a családnevek beszédesek. Németek, osztrákok, szerbek, lengyelek és sok más nemzetiség. Sokakat köztük eskü kötötte a császárhoz, mégis vállalták a magyar sorsot és magyarként haltak meg. Miért? A válasz: a Kárpát-medence magyarjainak történelmi sorsközössége, melyben a hazaszeretetnek és a szabadság szeretetének kiemelkedő szerep jutott.

aradi06
Őri szerint október 6-a egy vezérlő csillag számunkra

Ki a magyar? Mindenki magyar, ha azonosulni tud nemzetünk múltjával és jövőjével, ezt az aradi tizenhármak pedig mind megtették.

A tábornokok kivégzésével sikerült véget vetni a harcoknak, megbüntetni a nemzetet, de a magyarok szabadságvágya tovább égett a lelkekben, nem került az ország a nemzetek süllyesztőjébe – mondta az alpolgármester.

Beszédében kiemelte, mára Magyarország túlélte Trianon katasztrófáját, túlélt két világháborút, az idegen megszállásokat, az 56-os forradalom és szabadságharc bukását, és a közelmúlt történelmi – társadalmi változásait. Most a nemzet 2016-ra ismét Európa szerves részévé vált, a haladás útjára lépett és készen áll arra, hogy ha kell, újra megvédje államiságát, keresztény értékeit.

Mert ismét veszély fenyeget bennünket, a modern népvándorlás veszélye, a migránsok áradása. Ezért fontos, hogy minden magyar egy egészet alkosson, mint 1848-ban, mikor az egész nemzet a forradalom ügye mellé állt.

Feladatunk, hogy a lángot amit őseinktől kaptunk, a nemzet, Isten és a kultúránk szeretetét, mi is továbbadjuk utódainknak, akik ma még talán nem tudják mi a tét – hazánk jövője, gyermekeink, unokáink biztonsága – zárta beszédét.

aradi02
A városvezetés nevében Őri László alpolgármester és Lovász István jegyző koszorúzott

A köszöntőt követő koszorúzáson a pécsi városvezetés számos tagja, képviselők, egyesületi vezetők, tisztviselők, a Magyar Honvédség és a Rendőrség képviselői, gimnazista és általános iskolás fiatalok is lerótták tiszteletüket a vértanúk előtt.

Hirdetés