13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletA politikusok milliókban, a város adósságban úszott

A politikusok milliókban, a város adósságban úszott

Több mint hárommilliárd forintnyi jutalmat osztottak ki Pécsen a szocialista városvezetés idején a politikusok, amelyből több tízmillió forint ütötte az ő markukat is. Az egyik volt alpolgármester egy nap alatt kétszer is kapott több százezer forintot.

A szocialista városvezetés és kormányok időszaka alatt Pécs már annyira úszott az adósságban, hogy félő volt, a rendszer bármelyik pillanatban összeomolhat. Mire a jobboldali kabinet átvette az ország irányítását, partnerséget vállalt a baranyai megyeszékhellyel a szocialista kormányokkal ellentétben, addigra közel negyven milliárdos hitelörökséggel kellett szembenéznie a fideszes önkormányzatnak. Az adósságspirál ellenére a szocialisták a jutalomosztásban azért jeleskedtek.

A jutalmakat jellemzően negyedévente adták, de például Tóth Bertalan, volt MSZP-s alpolgármester, most parlamenti frakcióvezető, volt, hogy egy nap alatt kétszer vett fel pénzt. Néhány év alatt, Tóth Bertalanra (MSZP) 9 milliót költött a város a 2006 és 2009 közötti alpolgármestersége alatt, ő nettó 3,3 millióval lett gazdagabb. Az MSZP-s alpolgármesterek közül Kunszt Márta (ma DK-s képviselő) a járulékok miatt 18,3 millióba került az adófizetőknek. Ő 2002-től egészen 2009-ig nettó 7,2 milliót vihetett haza. Meixner András (MSZP) szintén kapott pénzt, kétévnyi alpolgármesterség után nettó 2,7 milliós apanázst kapott, ez a város polgárainak a járulékok miatt 7,4 milliójába került. A szocialista alpolgármester, Gonda Tibor nyolc év alatt nettó 10,5 millió jutalmat kapott, Pécsnek ez 26,5 milliójába fájt.

A csúcstartó a jutalmakat illetően az egykori jegyző volt, hiszen munkájának elismerésére nyolc év alatt 64 millió forintot költött Pécs, a jegyző bruttó 47,4 milliót kapott, de egy csoportvezetőnek is járt nettó 17 millió tisztán.

A szocialisták azzal védekeztek, hogy a pénzt nemcsak ők kapták, hanem a városháza dolgozói is, ugyanakkor egészen érdekes értékelések alapján osztottak ki pénzt a politikusoknak. Tóth például egyik negyedéves teljesítményéhez azt írta be, hogy a rendőrkapitánnyal egyeztetett a térfigyelő-kamerarendszerről, de például a Batta Dem reggae fesztivál és a Rockmaraton szervezőivel folytatott egyeztetés is bekerült az „indoklások” közé, ahogyan a városi utak felújítással kapcsolatos megbeszélések is. Meixner András pedig azt is beírta a munkájáról szóló beszámolóba, hogy felvette a kapcsolatot a pécsi Városházával szemben lévő Baranya megyei önkormányzattal, valamint a munkaügyi központtal, és részt vett „televíziós és rádiós fórumokon”. Gonda Tibor úgy számolt be, hogy tárgyalt a Kossuth téri mélygarázsról, a Pólus-programról Budapesten, s az azóta feltöredezett, még a szocialisták idején létrehozott Jókai téren – melyet idén újra kellett teljesen burkolni – egyeztetést és helyszínbejárást tartott.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő