A rezsicsökkentés nyomja a Tettyét

Mindössze néhány százalékos nyereséggel, közel 180 milliós plusszal zárt tavaly a Tettye Forrásház, de idén több mint félmilliárdos mínusszal  számolnak. Sorra készülnek el a városi cégek üzleti tervei: a vízszolgáltatónál sem tudják a rezsicsökkentést egyelőre lenyelni.

Az elmúlt évben a rekonstrukciók szükségessége mellett folyamatos, hosszan tartó növekedésre állt be a Tettye, amely stabilizálta pénzügyi helyzetét és a cég működését. Az idei év azonban alaposan megrengeti a korábbi egyensúlyt: az üzleti tervben 573 milliós mínuszra számítanak.

A Tettye Forrásház Zrt. szóvivője, Csöngei Adrienn közölte: az egyik legnagyobb tétel a július 1-jétől érvényesítendő rezsicsökkentés lesz, a cég a törvényben foglalt 10 százalékos, kompenzálás nélküli díjcsökkentéssel számol, ami a második félévre nézve 240 millió forintos bevételkiesést jelent.

A bevételt tovább csökkentik a szabályozásváltozások (pl. a mellékmérő-főmérő különbözet elszámolásának módosítása, a kintlévőség-kezelést még ügyfélbarátabbá tevő intézkedések), amelyek célja, hogy a jövedelem a felhasználóknál maradjon.

A többletkiadások közül a közműadó terhe pedig meghaladja a 190 millió forintot évente, és szintén jelentős költségnövekedést eredményez a környezetvédelmi előírások szigorodása miatt szükséges szennyvíz-technológiaváltás.

A Tettye Forrásház Zrt. mindezek mellett csökkenő fogyasztással is számol az idei évben a víztakarékos szemlélet, a környezettudatos technológiák elterjedése miatt, de komoly gondot jelent a lakosság fizetőképességének romlása is – e tekintetben nagyjából 170 millióval kevesebb árbevétellel kalkulálnak a tavalyihoz képest.

– Szűkös a mozgástér és gyorsan változik a szabályozási környezet, de a Tettye Forrásház Zrt. eddig is megbirkózott a kihívásokkal. Társaságunknak szakmai, piaci, infrastrukturális szempontból minden adottsága megvan ahhoz, hogy hosszú távon is Pécs és környéke víziközmű-szolgáltatója legyen – tette hozzá. Szerinte a szükséges fejlesztéseket nem fogják vissza, és folytatják a fegyelmezett, szigorú költségcsökkentést, valamint új intézkedéseket vezetnek be.

Mindez azonban nem pécsi sajátosság; az idei év pénzügyi szempontból valamennyi víziközmű-szolgáltató számára minden korábbiaknál nagyobb kihívást jelent. Éppen ezért a megoldások várhatóan nem Pécsen születnek majd meg, akár központi szabályozás formájában is várhatóak.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Azért, mert a Tettye nyereséges volt tavaly is. Sokkal kisebb szolgáltatási területen ért el arányaiban sokkal nagyobb hasznot mint a Vízmű! Bár a franciák veszteségesek voltak.

  2. Nem a rezsicsökkentés hanem a rossz gazdálkodás nyomja a tettyét.Nem is volt még hidegvíz díj csökkentés mégis rosszak a mutatóik. Racionálisabb gazdálkodást.Rosszabbak mint a Vízm volt.

Comments are closed.