A szennyvíztelep helyén lesz az új sportcsarnok

Rátgéber akadémiáját sem veszélyezteti a zárolás - Foto: ratgeberakademia.hu

Páva Zsolt polgármester szerint az eddigi, Pécshez köthető kosársikereknek, s a Rátgéber László nevével fémjelzett kitűnő utánpótlás-nevelő munkának köszönhető, hogy a város közel kétmilliárdot kap arra, hogy létrehozzon egy modern, több pályás kosárlabda-akadémiát. Rátgéber bizakodó, szerinte hatalmas fejlődés előtt áll Pécs kosárfronton.

Azok után kérdeztük Páva Zsolt polgármestert, hogy a pénteken a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint 1,9 milliárddal támogatja az állam a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia fejlesztését.

Már most is ennyien vannak... Fotó: ratgeberakademia.hu
Már most is ennyien vannak… Fotó: ratgeberakademia.hu

– Pécs a szövetségtől 1992-ben érdemelte ki a kosárlabda városa titulust, abban az évben, amikor az első nem budapesti bajnokcsapatot avatták. Az azóta tartó folyamatos magas színvonal, a számtalan bajnoki cím, európai jó kupaszereplés, a férfiak élvonalbeli tartósan jó helyezése mind azt közölték a külvilággal, hogy a városban érdemes a kosárlabdasportra áldozni – mondja a városvezető, amikor arról kérdezzük, mi állhatott a kormány döntésének hátterében.

Kitért rá: a városvezetés már jó ideje tervezi, miként lehetne fejleszteni az utánpótlás-nevelést Pécsen, a Rátgéber Akadémia létrejötte után pedig a kormánynál is erős lobbit indított személyesen ő is azért, hogy állami szinten áldozzanak a pécsi kosársportra. Ennek, részben pedig annak köszönhető a támogatás, hogy Orbán Viktor miniszterelnök személyesen is tárgyalt az utóbbi időben Rátgéber Lászlóval – mondta.

Fotó: ratgeberakademia.hu
Fotó: ratgeberakademia.hu

Páva Zsolt hozzátette: már meg is találták a bázis új otthonának helyet adó kétmilliárdos beruházás helyszínét egy városi tulajdonú területen az Expo Center és a Pécs Pláza között, a Megyeri úton, a volt szennyvíztelep helyén.

– A városnak csak a területrendezés lesz a feladata, a létesítmény-együttes megépítésére pedig elegendő lesz az állam által biztosított forrás. A tervezéssel már most elindulunk, Rátgéber László személyes bevonásával, s ha minden jól megy, az építkezések is megindulnak az év második felében – tette hozzá.

Foto: ratgeberakademia.hu
Foto: ratgeberakademia.hu

Az új központ egy csarnokot, benne három szabványos, 30×16 méteres kosárpályát, irodarészleget, s bővíthető, de alapesetben is legalább négyszáz néző befogadására alkalmas állandó lelátót foglal magában. Az építést a Nemzeti Sportközpontok végzi, ez a szervezet lesz a vagyonkezelő is.

Kell is ez, hiszen – ahogy azt már Rátgéber László mondta lapunknak – jelenleg nem egyszerű feladat Pécsen az utánpótlás nevelése, pedig hatalmas az érdeklődés a kosársport iránt a fiatalok körében.

– Mintegy 700 gyerek jár hozzánk a legkisebbektől a fiatal felnőttekig, így nem könnyű megszervezni a tréningeket. Az egykori TÁSI-nál például a Rátgéber Akadémia már közel 40 millió forintos felújítást valósított meg, hogy korszerű körülményeket biztosíthassunk a gyerekeknek – érzékeltette a mester mennyire is nagy szükség van a fejlesztésre.

Hozzátette: úgy érzi, igazi értéket teremtettek Pécsen, amit nemcsak megőrizni kell, hanem tovább fejleszteni, ennek záloga a beruházás. Szerinte minden pécsinek, mindenkinek, aki segítette a pécsi kosársport fejlődését, része van abban a sikerben, ami az új létesítményben ölt majd testet. Reméli, mondta, hogy azok, akik eddig vele voltak, továbbra is kitartanak mellette, segítik őt.

Rátgéber László azt mondta, jó esély van rá, hogy hosszú távon az akadémia – amely már ma is az ország legnagyobb utánpótlás bázisa – nevelheti ki Magyarország legjobb játékosait, s segítségével zárkózhatnak majd fel a magyar és a pécsi kosarasok a kontinens és a világ legjobbjai közé.

– A jó kosárlabdához kell a tömegesítés, a minőségi szakembergárda, a megfelelő infrastruktúra és az edzőképzés. Jó úton járunk, hiszen a fejlesztéssel és az edzőképzéssel mindent kipipálhatunk nemsokára – vélekedett Rátgéber, aki szerint ma is igyekeznek világszínvonalat hozni az utánpótlásképzésben.

[box title=”Hargitai: gyorsak leszünk” box_color=”#c54c12″]Hargitai János, baranyai kormánymegbízott azt mondta lapunknak, mivel a létesítményt kiemelt beruházásnak nyilvánította a kormány, az engedélyeztetési eljárások gyorsak lesznek.

– Ilyen esetben már az egyes épületek tervezésekor együttműködés van az engedélyező hivatalok és a tervezők, beruházók között, ráadásul a beérkező, engedélyre váró dokumentumokat előre soroljuk. Nem engedhető meg, hogy kiemelt beruházások emiatt megcsússzanak – mondta Hargitai.

Ha minden jól megy, 2015 nyarára már elkészülhet a pécsi kosárakadémia.[/box]

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

14 HOZZÁSZÓLÁS

  1. ERősebb edzői gárda? pontosan kik?
    Hány válogatottat neveltek már ki?

    LEgalább ne vakítsunk.. fiatal edzők vannak ott, akiket nem becsülnek meg.. ellenben a nagy külföldi “szaktekintélyeket….”…

  2. ha az irigység fájna….:)
    “elüldözik játékosaikat”…..Gyermek-Vándorlás mindenhol van! …. De azért sztem Kicsit erősebb edzői gárda áll (szakmailag) azért az Akadémia mögött!
    Egy ilyen beruházás pedig az egész országnak jó! Pláne a gyerekeknek!
    Hajrá!

  3. Jó hír, de legalább ne hazudjunk a népnek!

    A Rátgéber Akadémia két éve alakult. Az addig TÁSI-PVSE néven futó egyesületet egy az egyben átadta nekik a város. Tehát egyik napról a másikra kapott szó szerint több száz gyereket, NULLA munkával…. Egy felépített szervezetet neveztek át, ennyi az egész.
    Ezt sajnos sehol sem hangoztatják… Az edzőkről annyit, hogy nem a külföldi haverokat kellene magyar adópénzekből eltartani… A magyar fiatal edzőket pedig meg kell becsülni!

    Az is érdekes, hogy Pécsen van egy közel 100 éves egyesület, ahol több, mint 50 éve foglalkoznak kosárlabdával, sokan mégis elfeledkeznek róluk. Pedig onnan már jóval több VÁLOGATOTT játékos került ki az évtizedek alatt.

    “Páva Zsolt polgármester szerint az eddigi, Pécshez köthető kosársikereknek, s a Rátgéber László nevével fémjelzett kitűnő utánpótlás-nevelő munkának köszönhető”- utóbbi is érdekes, kérdezem, kiket neveltek eddig ki?

    Jó hír a csarnok, jó, hogy a két egyesületben több ezren kosaraznak, de kicsit LÁSSUNK MÁR TISZTÁN!!!

  4. Igen azért értek/értünk el sikereket mivel az összes gyereket átvitték a PVSK-hoz azonkívül nagy siker lemondani egy két korosztályról szétszakítani őket.Akadémia csak a győzelmekre megy.Edzők elüldözik játékosaikat.Csak ennyit tudok hozzá szólni nagy pécsi büszkeség…

  5. A 2001-es árvíz után felépítették az összedőlt házakat.Szekeres Imre akkor kiállt és bele röfögte a kamerába,a fészereket miért nem építették fel?Az emeszpé megcsinálta volna!Ja esetleg a kecskét meg az adóságot!

  6. Még sem csak a foci.
    Ismét nem lett igazuk az ellen hangoknak.
    cyrydream ha most uszodát építenének, akkor az lenne a bajod, hogy miért nem kosárcsarnokot és ha mindkettőt, akkor pedig arról regélnél, hogy honnan van erre pénz és mennyivel fontosabb lenne ezt inkább segélyre költeni, vagy az éhező gyerekekre.

Comments are closed.