A társadalom hőseit köszöntötték

Tíz embert tüntettek ki mindennapi áldozatos munkájáért a Szociális Munka Napján. A dolgozók a társadalom számára szinte láthatatlan háttérmunkát végezve segítik az elesetteket – ezért fejezte ki köszönetét a pécsi önkormányzat.

Megtelt a Baranya Megyei Közgyűlés díszterme pénteken a hagyományosan megrendezett ünnepségen, a Szociális Munka Napján, ahol a köszöntők után és a díjátadás előtt színes műsor fogadta a jelen lévőket.

Őri László, Pécs alpolgármestere megtiszteltetésnek nevezte, hogy ezen a napon hagyományosan köszönetet mondhat a dolgozók egész évben végzett szolgálatáért.

A politikus szerint annak ellenére, hogy az ebben a hivatásban elért csodálatos eredmények – mint segíteni egy krízishelyzetben lévő családon, az elesetteken, idős társainkon –, nem kapnak akkora médiavisszhangot mint egy színész, vagy előadó eredményei, mindenki tisztában van vele, mennyire fontos az ő feladatuk.

– Egy társadalom fejlettségét mutatja, hogy miként viszonyul elesett, hátrányos helyzetben lévő embertársaihoz – mondta.

PC_szociális munkás, hl01
Őri szerint a munkások által elvégzett munka felbecsülhetetlen értékű

Hangsúlyozta, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a végzett munka iránt érzett tiszteletünket anyagi értelemben is kifejezzük. A tavaly a költségvetés még nem engedte meg, idén azonban már negyvenezer forint értékben tudott a kormány béren kívüli juttatásokat biztosítani. Az országgyűlés döntése értelmében pedig a jövő évtől azontúl, hogy tovább nő, a cafetéria már készpénzben is folyósítható lesz.

Ha ez nem is pótolja az ágazatban meglévő hiányt, mindenképpen jelzés értékű.

Csizi Péter, pécsi országgyűlési képviselő azt mondta, a szociális munka egy olyan szakma, amerről ugyan tanulni lehet, de könyvekből elsajátítani sosem. A mindennapos munka fontosságát és értékét úgy tudnánk teljes mértékben elismerni, ha egy kicsit mi is belelátnánk. Így, kívülállóként, csak csodálni tudjuk az általuk végzett áldozatos tevékenységet.

Az emberiség több ezer éve alatt sok minden változott, de egy biztos: segítségre szorulók mindig voltak és vannak, valószínűleg lesznek is. Ma Magyarországon a lakosság egyharmada küzd valamilyen szociális jellegű problémával, így érzékelhető, milyen nagy szükség van a szociális munkások tevékenységére.

Hirdetés