6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálA Tüke Kártya igazi pécsi sikersztori!

A Tüke Kártya igazi pécsi sikersztori!

Egy nemrég befejeződött internetes konzultáció eredményei alapján a Tüke Kártyát nem csupán kedvezményei miatt szeretik a pécsiek, hanem azért is, mert erősíti a „pécsiségüket”. Idén a kártyások például az adventi vásár minden standjánál olcsóbban vásárolhatnak, jövőre pedig tovább fejlesztik a szolgáltatásokat és új akciókat is indítanak nekik!

Ismét megújulás előtt áll a pécsi Tüke Kártya, melyet tavalyi indulása óta több mint 18 ezren igényeltek a városban működő ügyfélszolgálatokon. Azok pedig, akik a kártya átvételekor megadták e-mail címüket, nagy segítségére voltak a rendszert üzemeltető Pécsi Kommunikációs Központ Kft.-nek abban, hogy az ő igényeiknek megfelelően fejlesszék tovább és módosítsák a kártya kedvezmény-szolgáltatásait. A reprezentatív internetes konzultáció október 29-én indult és november 13-án zárult, eredményeit pedig Páva Zsolt, Pécs polgármestere ismertette a Tudásközpont előtt – ahova egyébként a kártya segítségével már 15 százalékos kedvezménnyel iratkozhatnak be a pécsiek.

Buszbérletet csak Tüke Kártyával!

A városvezető kifejtette, hogy a kártyatulajdonosok közel 73 százaléka nyilatkozott úgy, hogy „inkább hasznosnak”, „hasznosnak”, illetve „teljes mértékben hasznosnak” tartja Tüke Kártyáját, amit „igazi sikersztorinak” nevezett.

"A lokálpatriotizmust erősíti a Tüke Kártya"
„A lokálpatriotizmust erősíti a Tüke Kártya”

A kártyások négyötöde a buszbérletük vásárlása során élt a kártyával járó kedvezménnyel – mondta Páva Zsolt, majd hozzátette, hogy az első félévben összesen 72,933 darab kedvezményes bérletet váltottak ki a pécsiek. Ők, ha az összvonalas havi bérletkedvezmény értékével számolunk, egészen pontosan 25.891.215 forintot takarítottak így meg. Emellett a válaszadók több mint 47 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a bérletvásárlás mellett egyéb kártyaelfogadó helyeken is használják a plasztiklapot.

A bérletkedvezményt sokan igénybe veszik
A bérletkedvezményt sokan igénybe veszik

Közelegnek az adventi kedvezmények!

A pécsiek a bérlet mellett leginkább divatcikkek és ruhák vásárlásakor, valamint a siklósi, harkányi és a szigetvári fürdők belépőinek megváltásakor veszik igénybe a Tüke Kártyát, de például éttermekben is sokan élnek vele – emelte ki a városvezető, aki ehhez kapcsolódóan felhívta a figyelmet arra, hogy a nemsokára kezdődő pécsi adventi vásáron a Tüke Kártyások minden standnál 10 százalék kedvezményt kapnak.

tkdivat
A kártyával divatra is kedvezményesen költhetünk

Egy kártya, ami erősíti a pécsiséget

A konzultáció során kiderült az is – folytatta a polgármester –, hogy a válaszadók több mint 22 százaléka fontosnak vélte, hogy a kártyával egy városi közösség tagja lehet, tehát a szolgáltatás a pécsiek lokálpatriotizmusát és pécsi identitását is erősíti.

Terjed a híre!
Terjed a híre!

Ezt bizonyítja, hogy a konzultáció eredményei szerint a Tüke Kártyáról többek között a következő szavak jutottak az emberek eszébe: pécsi gyökerek, pécsinek lenni. Az pedig további jó hír, hogy a kártyabirtokosok 90 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen ajánlja, vagy ajánlani fogja a kártyát rokonainak és ismerőseinek – mondta. A legtöbben pedig havi rendszerességgel használják.

Megújulásra törekednek

Páva Zsolt hangsúlyozta, hogy a pécsiek a Tüke Kártya-rendszer honlapjának és hírlevél-szolgáltatásának értékelésekor is elismerően nyilatkoztak. Kiemelte, hogy az elfogadóhelyek száma folyamatosan bővült az elmúlt hónapokban, a kártyát használók négyötöde ezt pedig el is várja, ahogy azt is, hogy a kedvezmények mértéke is emelkedjen. Éppen ezért – folytatta – a Pécsi Kommunikációs Központ Kft. jövőre tovább bővíti a szolgáltatásokat és új típusú, folyamatos akciókat is bevezetnek majd.

tkhavonta
Gyakran használják

A fentiek tükrében nem is meglepő, hogy a kártyatulajdonosok több mint 95 százaléka biztosan meg fogja hosszabbítani kártyáját. A meghosszabbításról azt kell tudni, hogy a jelenleg forgalomban lévő kártyákat a december 31-ei lejáratot követően két hónapos türelmi idővel – azaz 2017. február 28-ig – használhatják és cserélhetik le. Az új, 2018. február 28-ig érvényes kártyákat pedig már idén is igényelhetik a pécsiek, december 5-től. Mindebben pedig nagy segítség lesz, hogy nemsokára már az interneten is be lehet újítani a kártyát, melyet az online fizetés után házhoz is szállítanak (de persze az ügyfélszolgálatokon is átvehetjük).

Sokan kitartanak a kártya mellett
Sokan kitartanak a kártya mellett

További információk a Tüke Kártya meghosszabbításáról:

-A hosszabbítás díja 800 forint. A 15 hónapig érvényes új Tüke Kártya “havi díja” így alig több mint 50 forint.
-Azok, akik új kártyatulajdonosnak ajánlják a programot, és ajánlottjuk kiváltja a Tüke Kártyát, féláron, mindössze 400 forintért juthatnak hozzá kártyájukhoz. Aki pedig két, vagy több új tulajdonost hív meg a programba, ingyenesen hozzájuthat Tüke Kártyájához.

A Tüke Kártya ügyfélszolgálatai a Széchenyi téren, a Biokom Siklósi úti Központi Irodaházában, a Millenium Üzletházban és az Apáczai Művelődési Központ aulájában találhatóak. Minden információ megtalálható a tukekartya.pecs.hu internetes címen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő