A vásártéren lesz az új vidámpark?

Végleg nyugdíjazták a pécsi vidámparkot, a játékok elavultak. A bontás a napokban kezdődött el, de a holding már az új szórakoztató központot tervezi a vásártérre. Ha minden jól megy, tavasztól kinyit a vurstli.

Lassan már csak az emlékekben lesz nyoma annak, hogy egykor Vidámpark működött a Dömörkapunál. Sem a pécsi gyerekeket, sem a szüleiket nemigen hatotta meg a park az elmúlt években, ami érthető, hiszen a több évtizedes játékok már húsz esztendővel ezelőtt is öregnek számítottak. Mivel azonban közösségi értékekről van szó, a Pécs Holding úgy döntött, menti, ami menthető, és megtartja, ami megtartható. Ha Bruce Willisnek jók voltak a játékok, akkor Pécs sem fogja kidobni ezeket.

Az óriáskerék marad?

– Azt tervezzük, hogy vállalkozó vagy vállalkozók bevonásával egy szórakoztató centrumot építenénk fel a vásártéren. Itt kisebb részben a régi vidámpark játékai, nagyobb részben azonban új, modern szórakoztató gépezetek is lennének – mondja Barna Béla.

A Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója szerint, noha egy vidámparkról, vagy pontosabban egy vurstliról lesz szó, alapvetően a vásártér forgalmát szeretnék fellendíteni mindezzel. Az pedig külön öröm, hogy ameddig a család egyik része vásárol, addig a másik része szórakozhat is.

Barna Béla: Megnézzük, mekkora az igény.

Barnáék már tárgyaltak is vállalkozókkal, akiket komolyan érdekel a park. Egyelőre azt szeretnék megtudni, mekkora igény lenne egy ilyen szórakoztató centrumra. Ha sokan szeretnék, akkor tavasszal akár már pöröghetnek is a ringlispílek.

– Mindez az átalakított vásártérnek, s az árusoknak is hasznára válna, ugyanis a várakozások szerint egymást erősítené a két szolgáltatás. Az a célunk, hogy szórakozva vásárolhassanak, nézelődhessenek a családok – magyarázza a holding vezetője, aki szerint rossz ötlet volt egykor, hogy a vidámparkot mindentől távol, a Mecseken építették fel.

Az, hogy mi lesz a régi park sorsa, egyelőre kérdéses. Nincs kizárva, hogy a területet rekreációs célzattal uniós pénzekből fejlesztik majd a későbbiekben.

 

[frame]Bruce Willisnek kellett

Itthon februárban vetítik a mozik Bruce Willis Magyarországon forgatott filmjét, a Die Hard 5-öt. Ebben a pécsi játékok az atomkatasztrófa sújtotta Csernobil melletti város, Pripjaty vidámparkját „alakítják majd”. Az ottani játékokat egyébként – a valóságban – soha senki nem használta, mert az avató ünnepség előtt evakuálni kellett a városka teljes lakosságát.[/frame]

Hirdetés

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. ez már tényleg felháboritó hogy meg sem kérdezik a pécsi lakosokat ,én ugy gondolom ez nem a vásártérre való!! .emberek gondolkodjatok már normális ésszel mikor ilyen döntést hoztok !

  2. Mégis igazak voltak a”pletykák” a vásártérrel kapcsolatban, akkor cáfolták.Most
    már tervek is vannak.
    Nem oda való, maradjon a Mecseken!

  3. A Vidámpark jó helyen volt, legalább arra az időre friss levegőt szívtunk. Valakinek nyilván kell a terület.

Comments are closed.