8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálA világutazó pécsi építészmérnök

A világutazó pécsi építészmérnök

Idén Hübner Mátyás vehette át a Breuer Marcell-díjat Páva Zsolt polgármestertől. A Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa nem számított a kitüntetésre, ugyanakkor örömmel tölti el, hogy elismerik munkásságát. A neves építészmérnökkel ennek apropóján (is) beszélgettünk.

Hübner Mátyás Nagymányokon cseperedett fel, bányászcsalád leszármazottjaként. Középiskolás évei alatt nyaranta az építőiparban dolgozott egy bányaipari vállalkozásnál, akkoriban kezdett némi affinitást érezni a terület iránt. A Mecsek északi részén fekvő településről – ma már kisváros – a budapesti műszaki egyetemre vezetett az útja, ahonnan a diploma megszerzését követően Szegedre került, az ottani tervező vállalathoz. Tizenhárom év után érkezett Pécsre családjával, feleségével és két gyermekével.

hübner mátyás, hl
Páva Zsolt átadja a Breuer Marcell-díjat

– A pécsi tervező vállalathoz kerültem, ahol voltak már ismerőseim, hiszen ez a szakma nem olyan hatalmas, főleg nem tervezői vonalon. A cégnél nem nagyon szerettek foglalkozni a bányászattal, én viszont örültem, hiszen ismertem a bányászok életét. Így Pécsen az ipari parktól kezdve a bányászati ügyeket is vittem, de a nyolcvanas években elkészítettem Komló rendezési tervét is. Akkoriban sok nagyívű elképzelés született, Pécs városából például 250 ezer lakosú nagyvárost álmodtunk, de végül elhalt az ötlet – fogalmazott a szakember, aki a bányabezárások idején legutoljára a szén- és uránbányák építészeti és települési értékeiről írt tanulmányt.

Munkája során apránként megismerte az ország délkeleti részét, de a dél-dunántúli régió több településével is foglalkozott. Ennek során különösen közel kerültek szívéhez az üdülővárosok. Szegedi évei alatt a gyulai várfürdő fejlesztésében vett rész, Pécsre kerülve pedig Hévíz, Zalakaros, Harkány és Orfű települések ügyeivel is foglalatoskodhatott.

– Az üdülővárosok témaköre nagyon izgalmas terület, bár sajnos Pécs üdülési profiljának kialakítására eddig nem fektettünk kellő hangsúlyt. A most épülő élményfürdő kapcsán elmondható, hogy ha az idegenforgalmi statisztikákat nézzük, akkor látjuk, hogy az élményfürdővel rendelkező városok előrébb járnak, mint mi. Hiába rendelkezünk kimagaslóan sok értékkel, az ide jövő látogatóknak adni kell még valamit. Mostantól talán javulhat a helyzet – mondta a kitüntetett.

hübner mátyás, hl02
A tanítás is fontos volt számára

A professzor méltán népszerű hallgatói körében. Egyrészt hathatós közreműködésével alapították meg a pécsi egyetemen az országban elsőként a településmérnöki szakot, amit ugyan a Bologna-rendszer bevezetésekor megszüntettek, de azóta sikerült mesterszakként újraindulnia. Másrészt a tanítást is nagy kedvvel és szeretettel műveli a mai napig.

– A mostani tanszék oktatói mind gyakorlati szakemberek. Ez nagyon fontos, hiszen településtervezést nem lehet könyvből tanítani. A pécsi településképzésnek éppen az volt a lényege – s ettől lettünk elismertek -, hogy a gyakorlatra helyeztük a hangsúlyt. A tanítás lényege szerintem az, hogy szeretni kell a hallgatókat. Mert ha ez nem így van, ha túl hivatalosan akarunk oktatni és számonkérni, akkor nem lehet kezelni a településfejlesztési problémákat. Ez nagyon interdiszciplináris szakterület, ahol a természethez, a települési környezethez és az emberekhez is érteni kell.

Talán mindezek miatt ismerték el munkásságát a Breuer Marcell-díjjal. A kitüntetés meglepte, de örül neki, hiszen „mindig jó értés, ha elismerik az ember munkáját ott, ahol él”. Szerénykednie nem kell, korábban már Ybl-díjjal, Hild-díjjal és Pollack Emlékéremmel is jutalmazták, nem mellesleg a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is vitrinében tudhatja.

hübner mátyás, hl05
Előtérben a legújabb díj

A komoly szakmai munka mellett azonban jut ideje világot látni. Bejárta már Ausztráliát, Új-Zélandot, Kínát, járt Kubában, az Egyesült Államokban és Dubaiban is. Utóbbi helyen arra is kíváncsi volt, hogyan „nem szabad művelni” ezt a szakmát…

Három unokája minden hétvégén lefoglalja szabadidejében, amit természetesen nem bán, hiszen bebarangolta már velük az egész várost és a Mecseket is. S ha úgy adódik, akkor néha előkapja harmonikáját és rázendít egy nótára, hiszen – amint arról kollégáitól papírja is van – nemcsak az egyetem, hanem a harmonika professzora is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő