A volt zsolnaysok nagyon durva anyaggal álltak elő

Megfigyelték, megalázták és ledinás óvodásoknak tartották a Zsolnay-gyár dolgozóit – erről beszéltek a porcelánmanufaktúra volt munkatársai abban a videóban, amit a minap tettek közre. 

Nem rejtette véka alá véleményét az a néhány egykori Zsolnay-alkalmazott, akik nevükkel és arcukkal is vállalták, hogy elmondják, mi történt velük a gyárban a szír mágnás, Bachar Najari érkezése óta. Ezek a dolgozók 20-30 évet húztak le a gyárban, mégis otthagyták azt, mert úgy érezték, hogy tarthatatlan a helyzetük.

A 8 perces videofelvételen többek között arról beszélnek, hogy lopással vádolták őket, ledinás óvodások szintjéhez hasonlították a munkájukat, volt, hogy mindössze 4 fokos hidegben kellett ülőmunkát végezniük, sőt, arról is szólnak, hogy a Zsolnay-negyed felé nyíló rácsos kapun távozott sokszor a porcelán – ám azt nem ők vitték ki.

Ez történt velük
A Zsolnay dolgozók júniusban egyszerre mondtak fel a gyárban. A munkásokat akkor a Ledina Kerámia Kft. vette át, amelyet később egy tőkeerős befektető vásárolt meg. A görög származású, ám Magyarországon született Bozóki János vagyonából kétmilliárdos beruházást hajtottak végre a Nagyberki úti központban. Ismert, a szír mágnást korábban már elítélték feleségével, Cséplő Petrával együtt órahamisításért, amit azonban megpróbált konkurenciaharcnak beállítani, holott a bíróság másodfokon is elítélte a párost. Később a Zsolnay-védjegyet adták át „családon belül”, hiszen a Najari tulajdonában lévő gyár a város tudta nélkül ruházta át azt a Cséplő Petra által irányított Swiss Art Kft.-nek. Miután fény derült az ügyletre, a városvezetés az eredeti állapot visszaállítását követelte, amelynek később eleget is tettek. A szír magánbirtokosnak amiatt kell bíróságra járnia, mert „kivett épület, udvar, víztorony, hidroglóbusz” megjelölésű, Veszprém megyei ingatlannal hajtott végre 300 milliós tőkeemelést. A Pécs Holding Zrt. értékbecslése szerint viszont az egész ingatlan alig 50 milliót ér, ezért a város polgári perben kártérítést követel a órabizniszben utazó befektetőtől.

Állításuk szerint elküldték a szakszervezeti vezetőjüket, ezt követően nem védték meg őket, megszüntették a kollektív szerződést, és szinte minimálbérért dolgoztak. Erről itt írtunk részletesebben: KLIKK!

A dolgozók arról is beszélnek, hogy ez a Zsolnay már nem az Zsolnay, és már nem is mennének vissza abba a gyárba, amit Bachar Najari tulajdonol.