Beindul a nagy pécsi piacfejlesztés

Az építészeken a sor...

Megvalósítási szakaszába lépett az URBACT Markets elnevezésű projekt, amelynek révén erősítik Pécsen a helyi termékek, az egészséges étkezés, valamint a helyi termelők és a városi közösségek közötti kapcsolatot. Cél, hogy élénkítsék Pécs gazdaságát és fellendítsék a turizmust.

A projekt első szakasza 2012 májusában indult több európai nagyváros – például London, Torino, Plovdiv és Barcelona – részvételével, s amely a piacok pillanatnyi állapotát bemutató tanulmány elkészítésével zárult. A dokumentum kimutatta, hogy a helyi piacoknak jelentős szerepük van a városok gazdaságának élénkítésében, a munkahelyteremtésben.

A projekthez 2013 januárjában csatlakozott a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt., a társaság ezáltal a partnervárosok piacainak működését tanulmányozva olyan akciótervet dolgozhat ki, amely javítja a helyi foglalkoztatást, és hozzájárul a belváros további megújulásához. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, több mint 60 ezer euróból megvalósuló projekt érinti a vásárteret, a Búza téri piacot, e legfőképp a vásárcsarnokot.

– Ez egy uniós hálózati projekt abból a célból, hogy olyan új vásárcsarnokot tudjunk megtervezni és létrehozni, ami a lehető legnagyobb mértékben a helyi gazdaság fejlődését és fejlesztését szolgálja. Cél, hogy a multik ellenében a helyi termékeket próbáljuk meg legális eszközökkel támogatni, ennek legmegfelelőbb formája a vásárcsarnokoknak, a helyi piacoknak az erősítése – mondta Merza Péter, a városfejlesztési társaság vezérigazgatója.

Az akcióterv során a szakemberek közös arculatot és működési szabályzatot dolgoznak ki a részvevő piacok számára, és létrehoznak egy, a helyi termékeket összefogó védjegyrendszert is. Így a vásárlók is könnyen felismerhetik azokat a helyeket, ahol garantált minőségű helyi termékekhez juthatnak.

A projekt során átalakítandó piacok megfelelnek a SMART Városok elnevezésű új európai stratégiának, s a jövőben egyfajta látványosságként is funkcionálnak majd. A projekt Merza szerint a Pécs2020 konzultáció lebonyolítása után nyerheti el létjogosultságát, így utána kezdődhet el a szakmai előkészítés.

Hirdetés