Beteg emberekkel, főleg beteg kisgyerekekkel dolgozni mindig nehéz. Mulattatni, szórakoztatni viszont könnyű. Ha a kettőt összekapcsoljuk, akkor olyan felemás mesterséget kapunk, amit kevesen tudnak csak igen hatékonyan végezni: ők a bohócdoktorok.
Hollósi Orsolya – vagy ahogy mindenki ismeri: Doktor Topánka – 12 éve gyógyítja humorával a kicsiket a Pécsi Gyermekklinikán, rengeteg tapasztalattal rendelkező, profi bohócdoktor a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnál. Ő mesélt az élményekről, a mesterség mibenlétéről, a mindennapokról.
– Milyen gyakran látogatod a Pécsi Gyermekklinikát?
– Minden héten hétfőn és kedden délután vizitelünk a gyermekklinikán, szerda délelőttönként pedig a Nyár utcában lévő gyermekosztályokat látogatjuk. Ez minden alkalommal egy bohócpárost jelent. Pécsen öten vagyunk a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány bohócai.
– Minden beteg gyermek szereti a bohócdoktorokat vagy vannak, akik fenntartással fogadnak titeket?
– A gyerekek többsége nagyon pozitívan reagál ránk, de természetesen akadnak, akik eleinte húzódzkodnak – rosszabbul érzik magukat, megijednek (a kisebbek) vagy esetleg éppen úgy gondolják, hogy ők már nagyok ehhez. Ezeket a helyzeteket tudnunk kell kezelni, és azt mondhatom, hogy az esetek többségében meg tudjuk nyerni magunknak ezeket a gyereket is, hiszen a tevékenységünk pont arról szól, hogy belőlük kiindulva, személyre szabottan velük játsszunk, ami nekik éppen akkor és ott tetszik. Ehhez leginkább sok-sok tapintat, figyelem kell, és egy kis improvizációs készség.
– Miért vállaltad el ezt a tevékenységet?
– Amikor lehetőséget kaptam, hogy részt vegyek az alapítvány képzésein, majd bepillanthassak a bohócmunkába, még nem tudtam igazán, mit is jelent ez a gyakorlatban, de nagyon érdekelt. Minden bohócunk munkába állását hosszú képzési folyamat előzi meg, ahol megtanuljuk magát a műfajt, tréningezünk, a kórházi környezetről és annak szabályairól kapunk információkat. Azt viszont csak a helyszínen tapasztaljuk meg igazán, hogy milyen is ez a munka. Én is így voltam ezzel, de az első bevetésem után már tudtam, hogy tudom és akarom ezt csinálni, hiszen hihetetlenül izgalmas feladat.
– Miben különbözik egy bohócdoktor feladata egy mindennapi bohócétól? Nehezebb dolga van?
– A kórházi környezet speciális terep, ahol a mi célunk, hogy a nevetéssel, illetve azzal a pozitív energiával, amit beviszünk, kicsit felrázzuk a gyerekeket, szülőket, ápolókat vagy akár orvosokat, ezáltal segítve a gyógyulást. Nem szabad elfelejteni, hogy a közönségünk beteg gyerekekből áll, akik néha fekszenek, vagy infúziós állvánnyal közlekednek, de ezt igazából megszokjuk az elején. Tekintettel kell lennünk arra is, ha egy gyerek éppen pihenne, vagy fájdalmai vannak. Volt már olyan szoba, ahonnan azért kellett búcsúznunk, mert a kisfiúnak, aki nagyon nevetett, pont emiatt nagyon elkezdett fájni a hasa, ahol műtötték.
– Melyek a legszebb és a legnehezebb pillanatai egy bohócdoktornak?
– Amikor egy kisgyerek, akit hetek óta látogatunk, de mindig inkább zárkózott, magába forduló, egyszer csak felnevet, az felemelő. Amikor látunk valakit hónapokon vagy akár éveken keresztül és viszontlátjuk egészségesen, vagy amikor megtudjuk, hogy a dialízisről évek óta jól ismert kisfiú végre új vesét kapott és sikeres volt a műtét, az nekünk is hihetetlen öröm.
Volt egy nagy élményem is például: van egy kisfiú a művese osztályon, akit már évek óta ismerünk, heti egy alkalommal találkozunk vele. Nagyon zárkózott kisgyerek, aki eleinte nem is nagyon kommunikált velünk, de mindig nagyon figyelte, amit csinálunk. Egy ideje feloldódni látszik, egyre többet reagál, nevet. A legutóbb pedig, amikor nála voltunk, meglepetéssel készült nekünk: egy lyukasztógéppel papírlapokból konfettiesőt gyártott nekünk, amit a megérkezésünkkor az anyukájával ránk fújt. Az ilyen ajándékok mindig nagyon jólesnek! De ugyanígy látjuk sajnos a szomorú történeteket is. Nekünk is el kell fogadnunk, hogy nem mindenki gyógyul néha még a legnagyobb igyekezet ellenére sem. Nehéz pillanatok akkor is akadnak, amikor szimplán elutasító egy gyerek vagy szülő, vagy akár agresszív, hiszen ez a dolog sok feszültséget tud a felszínre hozni, ezeket nekünk kezelnünk kell.
– Nem nyomasztó a környezet? Beteg gyermekek, zöld falak, fehér köpenyek vesznek körül…
– Ahogy említettem, akadnak tényleg nehéz pillanatok, ezeket azonban meg kell tanulni nem hazavinni, annak érdekében, hogy a következő és az azutáni héten is tudjunk jönni, hiszen a gyerekek várnak minket. Az onkológia vagy az intenzív osztály ilyen szempontból nehezebb terep mint egy sebészet például, vagy egy légúti osztály.
A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány dolgozói nem önkéntesek, a munkáért tiszteletdíjat kapnak. Az alapítvány munkáját segítik pszichológusok is, akikkel rendszeresek a konzultációk – ez nagyon fontos.
