5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálÁkossal startolt el a PEN

Ákossal startolt el a PEN

akos

Elstartolt az idei PEN! A nulladik napon egy hangos és ütős Ákos koncerttel pörgette fel a fesztiválozó pécsiek hangulatát.

Két év kihagyás után, április 29-én, a nulladik napon Ákos koncertjével kezdődött a Zsolnay Kulturális Negyedben a minden eddiginél nagyobb szabású Pécsi Egyetemi Napok (PEN) rendezvénysorozata.

Ákos szállította a bulit
Ákos szállította a bulit

Mint azt Ákos a fesztivált megelőző sajtóeseményen elmondta, a legutóbb megrendezett PEN-en is fellépett a 2084 elnevezésű turnéjával, ami „igazi diadalmenetté” vált, s reméli, ugyanez történik majd a mostani előadás alkalmával is. Ez pedig így is lett, ugyanis Ákos szerda este fél kilenckor kezdődő koncertjén több ezer pécsi tombolt.

A koncert újdonsága ezúttal az volt, hogy Ákos a Bonanza Banzai nevű együttesének korábbi tagjaival lépett színpadra, és bizony fel is csendültek a várva-várt Bonanza-slágerek, amiket a közönség torka szakadtából énekelt.

Nem semmi fénytechnika kápráztatta el a pécsieket
Nem semmi fénytechnika kápráztatta el a pécsieket

Ákos igazi profi, számára sokat jelent a hibátlanra csiszolt hang- és fénytechnika, ebből pedig kkapott is ízelítőt rendesen a fesztiváltömeg. Az énekes-dalszerző koncertjeinek technikai hátteréről mesélt is nekünk a buli előtt, ezt a holnapi nap során megjelenő video-riportunkban láthatják és hallhatják olvasóink.

A 60 millió forintos összköltségvetésű fesztivál idén négy helyszínnel és közel száz produkcióval várja a pécsieket.

A fesztiválról videó rovatunkban minden nap találhatnak egy-egy hangulatos összefoglalót, szóval érdemes figyelni az oldalt!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő