Amit Madonna is Pécsről vásárol

Kesztyűket, fotókat, varrógépeket, kiszabott alapanyagokat és kész kesztyűket is meg lehet tekinteni a Pécsi Kesztyű Múzeumban, amely szerdán nyílt meg a Széchenyi téren a Zsolnay-kúttal szemben. A kezdeményező szerint a minőség mindig is a pécsi kesztyű jellemzője volt, ezért lehetnek ma is sikeresek a megmaradt vállalkozások.

Bár a rendszerváltás előtt volt, hogy ötezer embernek is munkát adott a pécsi kesztyűipar, a ma működő vállalkozások is sikeresek. Jóval kisebb volumenben ugyan, de ma is eljut a kilenc aktív kesztyűs vállalkozás terméke a tengerentúlra vagy éppen Japánba. A Pécsi Kesztyű Múzeum a tradíciónak állít emléket, s nem kisebb feladatra vállalkozik, minthogy ismét felkeltse az ide látogatókat is a pécsi kesztyű iránt.

kesztyű múzeum1

A múzeum Marczi Mihály, az egyik legnagyobb jelenleg is működő manufaktúra, a Gant Pécsi Kesztyű Kft. alapítójának kezdeményezésére és közreműködésével jött létre, s a tervek szerint ezentúl állandó jelleggel fogadja a látogatókat a Széchenyi tér déli részén berendezett kiállítóteremben.

kesztyű múzeum3

Mint elmondta, a pécsi kesztyűkészítés története a 19. század második kezdődött, s Hamerli János nevéhez köthető. A tímár Nyugat-Európában és Csehországban tanulta ki a szakmát, majd 1861-ben megalapította, s két évtized alatt jól jövedelmező gyárrá fejlesztette pécsi tímárságát. Hozzátette: szorgalmas munkával sikerült a pécsi kesztyű nevét ismertté tennie, nemcsak a hazai kereskedelemben, hanem külföldön is.

kesztyű múzeum2

A családi vállalkozás a 20. század első felében is folyamatosan fejlődött, majd a tengerentúlra és Ázsiába is exportált. Marczi Mihály elmondta: a második világháborút követő államosítás után voltak évek, amikor ötezer embernek is munkát adott a gyár a Pécsi Kesztyűgyár, későbbi nevén Hunor Rt.

kesztyű múzeum4

A rendszerváltást követően a pécsi kesztyűipar hanyatlásnak indult, s a korábbi alkalmazottak által életre hívott kis vállalkozások gyártják azóta a pécsi kesztyűket. Mint azt Síkfői Tamás, a múzeum létrehozásában részt vállaló Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara titkára elmondta, ma kilenc aktív vállalkozás készít kesztyűket a baranyai megyeszékhelyen. A manufaktúrák, amelyeket a Pécsi Kesztyű Klaszter fog össze, jelentős mennyiségben exportra termelik a minőségi termékeket, a vásárlók között amerikai sztárok is megtalálhatóak, mint Lady Gaga, Madonna vagy Katy Perry.

kesztyű múzeum6

A szerdán megnyílt múzeumban többek között képeket és szöveget tartalmazó tablókon, régi újságcikkek segítségével ismerkedhet meg a látogató a pécsi kesztyűgyártás történetével, folyamatával, varrógépeket, s természetesen kesztyűket tekinthet meg a mintegy száz négyzetméteres kiállítóteremben.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés