Így tanítanák a pécsi szegényeket

Hatalmas a szegénység, de van remény

Pécs 900 milliót áldozna három városrész felzárkóztatására, erre három pályázatot is beadtak. Nemcsak a lakásokat teszik rendbe, hanem még nyelveket is tanulhatnak a pécsi szegénynegyedekben.

A pécsi Hősök terén rendszeresen fordulnak meg drogos, ragasztót szívó fiatalok, prostituáltak kínálják magukat – e környéknek van az egyik legrosszabb híre a városban. A közeli Györgytelepen már évek óta dolgozik a Máltai Szeretetszolgálat, s sikerült már némi eredményt is elérniük annak érdekében, hogy tovább ne fokozódjon az itt élők lemaradása. Most azonban nem csak itt, hanem Pécsbányán és Pécs-Somogyon is elindítanák a felzárkóztatási programot.

Kovács Katalin, a pécsi önkormányzat csoportvezetője közölte, három pályázatot adtak be, amelyeknek köszönhetően akár már idén elindulhat a területeket érintő projekt.

A program keretében rendbe teszik a közterületeket, valamint közművek, közösségi intézmények fejlesztésére, lakások rekonstrukciójára kerül sor. Átalakítják az elöregedett, túlzsúfolt lakóépületeket, szükség esetén bővítik azokat, javítanak a mostani kritikus higiéniai állapotokon is. Emellett az embereknek is segítenek szakmát tanulni. A programban azok vehetnek részt, akik az adott területeken élnek. A cél az, hogy szakképesítést szerezzen, akinek csak 8 általános iskolai osztálya van, vagy az sincs.

ír gyerek tanul
A tervek szerint angol és német nyelvet is tanítanának, valamint az alapfokú számítógépes ismereteket is elsajátíthatnák az emberek, emellett a megyei munkaügyi központ képzési kínálatából is válogathatnak.

A piacképes szakmák és a képzések kiválasztásában a szociális szakemberek, civil szervezetek segítenek nekik – mondta Kovács Katalin.

A pályázat célja elsődlegesen a lakhatási feltételek javítása, nem a munkahelyteremtés. A program azonban minél több eszközzel igyekszik a résztvevők munkaerő-piaci integrációját elősegíteni. A projekt közvetlenül 250, közvetve 2500 embert érint összesen.

A Hősök terei részen több utcát is érintően megújulnak az utak, a csapadékcsatornák, valamint térfigyelő kamerákat építenek. Itt tíz, jelenleg lakhatásra nem alkalmas házat bontanak el, helyette másik tízet megvásárolnak, valamint húsz otthont és egy közösségi házat is felújítanak. Pécs-Somogy bányatelepen és Rücker-aknán szintén lesz közösségiház-átalakítás, itt 15 komfort nélküli lakhatatlan bérlakást szüntetnek meg, tízet vesznek, valamint 18-at megújítanak.

Ahogyan a Hősök terén, itt is felzárkóztatási programot indítanak az itt élőknek képzésekkel. A harmadik terület Pécsbánya, ahol szintén térfigyelő rendszert építenek, valamint hét lakást lebontanak, tízet megvásárolnak és szintén másfél tucatnyit megújítanak.

Hirdetés